Logo
🔍

1 János 5 EFO

« Hitünk legyőzi a világot

1. Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei.

2. Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak!

3. Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz!

4. Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk.

Az örök élet a Fiúban van

5. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

6. Ő az a Jézus Krisztus, aki víz által és vér által jött. Tehát nemcsak víz által, hanem víz és vér által. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság.

7. Ez a három tanú bizonyítja az igazságot:

8. a Szent Szellem, a víz és a vér. S ez a három pedig ugyanazt mondja.

9. Ha az emberek tanúskodását elfogadjuk, mennyivel hitelesebb Isten tanúsága! Mert Isten maga tanúskodott a Fia mellett,

10. és aki hisz az Isten Fiában, elfogadja ezt a tanúságtételt. Aki viszont nem hisz, az egyúttal azt állítja, hogy Isten hazudik! Miért? Mert nem fogadta el Isten tanúságtételét, amellyel ő a Fia mellett tanúskodott.

11. Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van.

Imádkozz a testvéredért!

12. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.

13. Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében. Azért írom, hogy egészen biztosak legyetek benne: nektek már most örök életetek van!

14. Ezért teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallgat bennünket!

15. Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat — bármit is kérünk tőle —, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta.

16. Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezett, de nem halálos bűnt követett el, imádkozzon érte! Kérése szerint Isten életet fog adni annak, aki vétkezett. Van halálos bűn is, arra nem vonatkozik, hogy imádkozzatok azért, aki ilyet elkövet.

17. Minden gonosz tett bűn, de nem mindegyik bűn halálos.

18. Tudjuk, hogy akik Istentől születtek, azok nem maradnak a bűnben, mert Isten Fia megőrzi őket teljes biztonságban, hogy a Gonosz ne árthasson nekik.

19. Tudjuk, hogy mi Istenhez tartozunk, de a világ a gonosz hatalmában van.

20. Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, ő az igaz Isten és az örök élet.

21. Gyermekeim, őrizkedjetek és maradjatok távol a bálványoktól és a hamis istenektől!