1 Királyok 17 EFO

1. Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok, hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

2. Azután az Örökkévaló szólt Illésnek:

3. „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre!

4. A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

5. Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett.

6. A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

7. Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt.

8. Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek:

9. „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.”

10. Illés elindult, és amikor Sarepta kapujához közeledett, látott egy özvegyasszonyt, aki tűzrevaló gallyakat szedegetett. Illés megszólította: „Kérlek, hozz egy kis vizet nekem a korsódban, nagyon szomjas vagyok!”

11. Amikor az asszony elindult, hogy vizet hozzon, Illés még utána szólt: „Egy falat kenyeret is hozz, kérlek!”

12. De az asszony így válaszolt: „Istenedre, az élő Örökkévalóra mondom, hogy már semmi kenyerem sincs. Mindössze egy marék lisztem és egy kis olajam maradt a korsóban. Most éppen azért szedegetek egy kis fát, hogy az utolsó néhány lepényt elkészítsem a fiamnak és magamnak. Ha azt megettük, azután már nincs más hátra, mint hogy éhen haljunk!”

13. Illés azonban így biztatta: „Ne félj, csak készítsd el azt a néhány lepényt, ahogy mondtad! De először nekem készíts egy kis lepényt, és hozd ide, azután készíts magadnak és a fiadnak is.

14. Mert azt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Liszted nem fogy el, s olajad nem fogy ki a korsóból, amíg az Örökkévaló ismét esőt nem küld a földre.«”

15. Az asszony megfogadta Illés szavát, hazament, és elkészítette az ételt. Abból evett Illés is, az asszony is, meg a családja is, sok napon keresztül.

16. Nem fogyott el sem a lisztje, sem az olaja — az Örökkévaló szava szerint, amelyet Illés mondott neki.

17. Történt azonban, hogy egy idő múlva megbetegedett az asszony fia, és az állapota egyre súlyosabb lett. A végén már nem is lélegzett.

18. Akkor az asszony így szólt Illéshez: „Miért jöttél ide, Isten embere? Azért, hogy a bűneimre emlékeztess, és megöld a fiamat?”

19. „Add ide a fiadat!” — mondta Illés. Azzal elvette az asszony karjából a gyereket, és fölvitte az emeleten lévő szobájába, ahol a szállása volt. Ott lefektette az ágyára,

20. és így kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Ez az özvegyasszony befogadott engem a házába, s most ilyen bajt hozol rá, hogy megölöd a fiát?!”

21. Azután háromszor ráborult a gyermekre, és kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Kérlek, térjen vissza a gyermek lelke a testébe!”

22. Az Örökkévaló meghallgatta Illés kérését, a gyermek lelke visszatért a testébe, és föléledt.

23. Illés ekkor karjába vette a gyermeket, levitte az anyjához, és átadta neki. „Nézd, él a fiad!” — mondta.

24. „Most tudtam meg igazán — válaszolta az asszony —, hogy te valóban az Isten embere vagy, és valóban az Örökkévaló szavát mondod!”