1 Sámuel 16 EFO

1. Az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt? Már határoztam felőle: nem lesz többé Izráel királya. Töltsd meg az olajtartódat, és indulj el, mert Betlehembe küldelek, Isaihoz! Az ő fiai közül választottam új királyt magamnak.”

2. De Sámuel ezt kérdezte: „Hogyan mehetnék oda? Ha Saul megtudja, biztosan megölet engem!” „Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: »Azért jöttem, hogy az Örökkévalónak áldozzak.«

3. Hívd meg Isait az áldozatra, azután majd megmondom, mitévő legyél. Azt kend fel királynak, akit mutatok neked!”

4. Sámuel engedelmeskedett, és az Örökkévaló szava szerint elment Betlehembe. Amikor megérkezett, a város vezetői félve kérdezték: „Sámuel, békés szándékkal jöttél?”

5. „Igen — felelte ő —, békés szándékkal. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Örökkévalónak. Szenteljétek meg magatokat, és ti is jöjjetek el, amikor az áldozatot bemutatom!” Isait és a fiait is megszentelte Sámuel, és meghívta az áldozat bemutatására.

6. Amikor Isai és fiai megérkeztek, Sámuel meglátta Eliábot, és ezt gondolta: „Biztosan ő az Örökkévaló fölkentje, akit kiválasztott!”

7. De az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek: „Ne arra tekints, hogy milyen szemrevaló külsejű, vagy daliás termetű, mert nem őt választottam. Az ember annak alapján ítél, amit lát, de én nem a külsejét, hanem a szívét nézem.”

8. Ezután szólította Isai a második fiát, Abinádábot, és Sámuelhez vezette, aki ezt mondta: „Nem, ő sem az Örökkévaló választottja.”

9. Majd Sammát vezette Isai Sámuelhez, aki ismét ezt mondta: „Ő sem az, akit az Örökkévaló választott.”

10. Isai a fiai közül hetet már sorra odavezetett Sámuelhez, de a próféta mindegyikre ugyanazt mondta: „Nem, nem ő az Örökkévaló választottja.”

11. Végül Sámuel ezt kérdezte Isaitól: „Mindegyik fiad itt van már?” „Nem, van még egy, a legkisebbik, de ő a juhokat őrzi a mezőn” — válaszolt Isai. „Akkor sürgősen küldj érte valakit, mert addig nem ülünk asztalhoz, amíg ő ide nem ér” — mondta Sámuel.

12. Isai elhívatta legkisebb fiát, és Sámuel elé állította. Ez a fiú pirospozsgás arcú, szép termetű és ragyogó szemű volt. Akkor az Örökkévaló szólt Sámuelnek: „Ő az! Őt kend föl!”

13. Sámuel vette az olajtartóját, és a fiú fejére öntötte az olajat. Így kente föl testvérei előtt a legkisebb fiút. Ekkor az Örökkévaló Szelleme betöltötte Dávidot — mert így hívták —, és attól kezdve vele is maradt. Ezután Sámuel visszatért Rámába.

14. Saultól viszont eltávozott az Örökkévaló Szelleme. Azután a királyt egy gonosz szellem kezdte gyötörni, akit az Örökkévaló küldött.

15. Szolgái ezt javasolták Saulnak: „Látod, urunk, hogy gyötör téged ez a gonosz szellem, amelyet Isten küldött!

16. Engedd meg hát, hogy szolgáid keressenek valakit, aki ért a hárfa pengetéséhez! Ő majd játszik neked, mikor a gonosz szellem ismét megszáll téged, s akkor megkönnyebbülsz.”

17. „Jól van, keressetek hát valakit nekem, aki ért a hárfa pengetéséhez, és hozzátok elém!” — egyezett bele a király.

18. Az egyik udvari szolga megszólalt: „Én ismerek valakit Betlehemben, aki szépen hárfázik, bátor és harcra termett, értelmes beszédű, daliás termetű és vele van az Örökkévaló! Az apját Isainak hívják.”

19. Saul nyomban elküldte egyik szolgáját Isaihoz ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám Dávid fiadat, aki a juhokat őrzi!”

20. Isai fogott egy szamarat, felrakott rá néhány kenyeret, egy tömlő bort meg egy kecskegidát — és elküldte a fiával, Dáviddal a királynak.

21. Dávid megérkezett a királyhoz, és a szolgálatába állt. Saul hamarosan megszerette, és fegyverhordozójává fogadta.

22. Isainak pedig ezt üzente: „Engedd meg, hogy Dávid az udvaromban maradjon, mert nagyon megkedveltem!”

23. Amikor pedig az Isten által küldött gonosz szellem gyötörni kezdte Sault, Dávid vette a hárfáját, és játszott rajta a királynak. A gonosz szellem ilyenkor eltávozott, és Saul megkönnyebbült.