2 Sámuel 14 EFO

1. Egy idő múlva Jóáb, Cerúja fia észrevette, hogy Dávid király nem tudja elfelejteni Absolont, hanem sokat gondol rá.

2. Ezért Jóáb magához hívatott Tékoa városából egy asszonyt, aki nagyon bölcs volt. Ezt mondta neki: „Figyelj rám! Tégy úgy, mintha gyászolnál valakit. Öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint aki már régóta gyászolja halottját!

3. Azután menj a királyhoz, és mondd neki azt, amire kitanítalak.” Azután elmagyarázta az asszonynak, hogy mit mondjon a királynak.

4. Az asszony kihallgatást kért a királytól, és bement hozzá. Földig hajolt előtte, úgy köszöntötte, majd elkezdte a beszédét: „Uram, királyom, segíts rajtam!”

5. „Mi a panaszod?” — kérdezte a király. „Szegény özvegyasszony vagyok — folytatta az asszony —, meghalt a férjem.

6. Két fiam maradt, de egyszer kint a mezőn összevesztek, és mivel nem volt ott senki, hogy szétválassza őket, az egyik úgy megütötte a másikat, hogy az meghalt.

7. Ezután az egész rokonságom nekem támadt, és ezt követelik tőlem: »Add ki nekünk a fiadat, aki megölte a testvérét!« Ki kell végeznünk a gyilkost, hogy megbosszuljuk a testvére halálát, akit megölt!” De így az örököst pusztítanánk el! Hiszen olyan az én fiam, mint a tűz utolsó kis lángocskája. Ha az ő életét is kioltják, meghalt férjemnek nem marad utóda! Örökségét és nevét senki nem viszi tovább!

8. A király ezt válaszolta: „Menj haza békességgel! Én magam fogom elrendezni ezt az ügyet.”

9. „Ó királyom! — folytatta az asszony. — Magamra vállalom, és a családomra ennek a büntetését, csak a király és trónja legyen ártatlan ebben!”

10. A király ezt mondta: „Ne félj! Ha valaki még ezek után is zaklat téged, hozd elém, majd gondoskodom róla, hogy ne bántson téged többé.”

11. „Uram, királyom — kérlelte tovább az asszony —, esküdj meg nekem Istened, az Örökkévaló nevére, hogy megvéded a fiamat a vérbosszút követelő rokonaimtól!” Ekkor a király megesküdött: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, olyan biztos lehetsz benne, hogy a fiadnak egy hajszála sem görbül!” — mondta.

12. De az asszony csak nem hagyta abba: „Kérlek, uram, hadd mondjak még valamit neked!” „Mondd csak!” — biztatta a király.

13. Akkor az asszony így folytatta: „Királyom, te most ítéltél és megesküdtél, hogy a fiamnak nem kell meghalnia. De ezzel egyúttal azt is mondtad, hogy amikor nem engeded hazatérni, akit száműztél, akkor nem cselekszel helyesen. S amikor nem hívod vissza a száműzöttet, valójában Isten népe ellen vétesz — de miért?

14. Hiszen mindnyájunknak meg kell halnunk egyszer, s olyanok vagyunk, mint a víz, amelyet, ha kiömlik a földre, senki össze nem szedhet többé. Isten nem veszi el az életet, hanem az a szándéka, hogy még a száműzött se legyen örökre eltaszítva tőle!

15. Uram, királyom! Azért járultam színed elé, hogy segítségedet kérjem, mert féltem az emberektől. Azt gondoltam magamban, hogy elmegyek a királyhoz, és beszélek vele, talán ő meghallgat, és teljesíti kérésemet.

16. Talán megszabadít azoknak hatalmából, akik meg akarnak ölni a fiammal együtt, és ki akarnak pusztítani bennünket Isten tulajdon népe közül.

17. Bíztam benne, hogy uram, királyom megvigasztal és megsegít! Hiszen olyan ő, mint az Isten angyala: helyesen ítél. Istenünk, az Örökkévaló veled van, királyom!”

18. Ezután Dávid kérdezett: „Kérlek, mondd meg nekem az igazat, ha kérdezek valamit!” „Csak kérdezz, uram, királyom!” — mondta az asszony.

19. „Vajon nem Jóáb adta a szádba, amit elmondtál?” — faggatta Dávid. Az asszony őszintén válaszolt: „Így van, uram, királyom. Életedre mondom, hogy senki nem térhet ki uram szava elől, mert valóban szolgád, Jóáb parancsolta nekem, hogy mindezt elmondjam.

20. Azért tette ezt Jóáb, hogy a dolog jó irányba forduljon. Uram, te olyan bölcs vagy, mint az Isten angyala, és semmi nem kerüli el a figyelmedet, ami az országban történik!”

21. Miután az asszony elment, Dávid hívatta Jóábot, és ezt mondta neki: „Rendben van, Jóáb. Megteszem, amit akartál. Menj hát, és hozd vissza Jeruzsálembe azt a fiút!”

22. Erre Jóáb földig hajolt Dávid előtt, és áldotta a királyt. Majd ezt mondta: „Uram, most tudtam csak meg igazán, hogy jóindulattal vagy irántam, szolgád iránt, mert teljesítetted kérésemet!”

23. Így hát Jóáb elment Absolonért Gesúrba, és hazahozta Jeruzsálembe.

24. Dávid azonban ezt mondta: „Absolon lakjon a saját házában, de nem jöhet udvaromba, és nem léphet a király színe elé.” Absolon tehát visszatért a házába, de nem léphetett a király elé.

25. Egész Izráelben nem volt Absolonhoz fogható szép férfi. Mindenki dicsérte daliás termetét. Tetőtől talpig hibátlan volt a külseje.

26. Igen dús növésű volt a haja, amelyet évente lenyíratott. Ilyenkor lemérték a levágott haj súlyát, és az vagy 200 sékelt nyomott, királyi mérték szerint.

27. Absolonnak három fia és egy leánya született. Leányát Támárnak hívták, és ő is nagyon szép volt.

28. Absolon tehát Jeruzsálemben lakott, mégsem mehetett a királyhoz. Két év telt el így,

29. s akkor végül üzent Jóábnak, hogy szeretne üzenetet küldeni vele a királynak. De Jóáb nem ment hozzá, és nem is válaszolt neki. Majd ismét üzent Jóábnak, aki még ezután sem akart Absolonhoz menni.

30. Végül Absolon ezt mondta szolgáinak: „Nézzétek, Jóáb földje szomszédos az én földemmel, és árpavetés érik rajta. Menjetek, és gyújtsátok föl!” Így is történt: a szolgák fölgyújtották Jóáb árpáját.

31. Amikor ezt Jóáb megtudta, Absolonhoz sietett, és kérdőre vonta: „Miért gyújtották föl szolgáid az árpaföldemet?”

32. „Látod, már kétszer is üzentem érted — mondta Absolon —, hogy jöjj el hozzám. Meg akartalak kérni, hogy menj a királyhoz, és kérdezd meg tőle, miért hívatott haza Gesúrból. Ha látni sem akar engem, akkor jobb lett volna Gesúrban maradnom. Most már szeretném ismét látni a királyt. De ha bűnösnek tart, akkor végeztessen ki!”

33. Ezután Jóáb bement a királyhoz, és mindezt elmondta neki. Majd Dávid király magához hívatta Absolont, aki földig hajolt előtte, mikor megérkezett. A király pedig megcsókolta Absolon arcát — így köszöntötte.