2 Sámuel 16 EFO

1. Dávid és kísérete továbbment, és alig hagyták maguk mögött a hegytetőt, mikor szembe jött velük Cíbá, Meribbaal szolgája. Két megrakott szamarat vezetett, amelyek 200 kenyeret, 100 csomó aszalt szőlőt, 100 csomó friss gyümölcsöt és egy tömlő bort cipeltek.

2. A király megkérdezte: „Cíbá, mit akarsz ezekkel?” „Uram, a szamarakat azért hoztam, hogy a király családja üljön rájuk, a kenyér és a gyümölcs táplálja szolgáidat, a bor meg jó lesz annak, aki a pusztai úton eltikkad” — felelte Cíbá.

3. „És hol van Meribbaal, a gazdád fia?” — kérdezte Dávid. „Jeruzsálemben maradt — válaszolta Cíbá —, mert azt mondta, hogy Izráel népe most fogja visszaadni neki nagyapjának, Saulnak a királyságát.”

4. „Nézd, én most mindent neked adok, ami Meribbaalé volt” — mondta Cíbának a király. Cíbá így válaszolt: „Földig hajolok előtted, uram! Légy hozzám jóindulattal ezután is!”

5. Majd Dávid király továbbment. Amikor Bahúrim városához ért, eléje jött Gera fia, Simei, aki Saul rokonságához tartozott. Ahogy közeledett, folyton gyalázta Dávidot.

6. Még kövekkel is dobálta a királyt és kíséretét, pedig Dávid mellett jobbról-balról ott mentek a testőrei és katonái is.

7. Így ócsárolta Simei Dávidot: „Menj innen, te véreskezű gyilkos! Menj el innen, te gyalázatos!

8. Látod? Most az Örökkévaló megfizetett neked, amiért Saul családját kiirtottad! Elfoglaltad Saul trónját, most meg az Örökkévaló elvette tőled királyságodat, és Absolonnak, a saját fiadnak adta, mert véreskezű gyilkos vagy!”

9. Abisaj, Cerúja fia akkor ezt mondta a királynak: „Hogy merészeli ez a döglött kutya gyalázni uramat, a királyt?! Hadd menjek oda, hogy levágjam a fejét!”

10. De a király leintette: „Nem a ti dolgotok ez, Cerúja fiai! Ne törődjetek vele! Ha az Örökkévaló mondta neki, hogy átkozzon engem, akkor ki kérheti számon rajta, amit csinál?”

11. Azután még ezt mondta Dávid Abisajnak és az összes többi szolgájának: „Látjátok, mikor a saját fiam az életemre tör, akkor nem csoda, ha ez a Benjámin törzséből való ember átkoz! Hagyjátok csak, hadd gyalázzon! Ne törődjetek vele, hiszen az Örökkévaló mondta neki, hogy ezt tegye!

12. Azután, ki tudja, talán ezt a megaláztatást látva az Örökkévaló megkönyörül rajtam, és javamra fordítja ezt az átkozódást!”

13. Így hát Dávid és emberei továbbmentek az úton. Simei a domboldalon követte őket, s közben folyton gyalázta Dávidot, kövekkel dobálta a királyt, és port szórt feléje.

14. Amikor a Jordán folyó partjára érkeztek, a király és emberei pihenőt tartottak, mert nagyon elfáradtak a hosszú úton.

15. Eközben Absolon és a vele tartó izráeliek mindannyian bevonultak Jeruzsálembe. Ahitófel is velük volt.

16. Dávid barátja, az arki Húsaj Absolonhoz ment, és így kiáltott: „Éljen a király! Éljen a király!”

17. Absolon megkérdezte: „Hát csak ennyit ér a barátod iránti hűséged? Miért nem mentél te is Dáviddal, a barátoddal?”

18. „Én azzal tartok, és amellett maradok, akit az Örökkévaló és Izráel egész népe választott — válaszolt Húsaj. —

19. Azonkívül, kinek szolgálnék szívesebben, mint a barátom fiának! Ahogy atyádat szolgáltam, téged is úgy foglak.”

20. Absolon tanácsot kért Ahitófeltől: „Mit tanácsolsz, mit tegyünk?”

21. Ő pedig ezt javasolta: „Atyád itt hagyta másodfeleségeit, hogy őrizzék a palotát. Menj hát be hozzájuk, és hálj velük. Így majd egész Izráel megtudja, hogy végérvényesen szakítottál atyáddal! Ettől még jobban fölbátorodnak azok, akik veled tartanak.”

22. Így is lett. A királyi palota tetőteraszán sátrat állítottak föl, ahová Absolon a nép szeme láttára sorra bevitte apjának másodfeleségeit, hogy velük háljon.

23. Abban az időben mindenki — maga Dávid, és Absolon is — úgy tekintette Ahitófel tanácsát, mintha Isten szava lett volna.