2 Sámuel 19 EFO

1. Jóábnak jelentették, hogy Dávid király gyászolja Absolon halálát, és hogy keservesen siratja őt.

2. Az egész nép megtudta, hogy a király siratja a fia halálát, ezért a győzelem öröme helyett gyászos hangulat uralkodott.

3. Dávid katonái a csatából visszatérve egyenként beoldalogtak a városba, ahogy egy megvert sereg szokott lopva hazatérni.

4. Eközben a király — arcát betakarva — hangosan jajgatott: „Ó fiam, Absolon! Jaj, fiam, fiam! Ó Absolon!”

5. Jóáb azonban mégis bement a királyhoz, és keményen rápirított: „Te azután jól megszégyenítettél bennünket! Így köszönted meg hűséges katonáidnak, hogy megmentették az életedet! Sőt, nemcsak téged mentettek meg a haláltól, hanem gyermekeidet, feleségeidet és ágyasaidat is!

6. Úgy látszik, te azokat szereted, akik gyűlölnek téged, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek! Most aztán igazán megmutattad, hogy nem törődsz sem a vezéreiddel, sem a katonáiddal! Azt se bántad volna, ha mi valamennyien meghalunk a csatában, csak Absolon maradt volna életben!

7. Most hát kelj föl, és menj ki a néphez! Bátorítsd és dicsérd meg őket — mert ha nem, az Örökkévalóra esküszöm, hogy ma estére már egyetlen ember sem marad melletted! Akkor azután nagyobb bajba kerülsz, mint ifjúságodtól fogva valaha is!”

8. Dávid király ekkor fölkelt, kiment a városkapuhoz, és ott leült. Ennek hamarosan szétfutott a híre: „A király a város kapujában ül!” Győztes seregének harcosai pedig mind odagyűltek, és elé járultak. Ezalatt Izráel megvert seregének katonái mind hazafutottak, ki-ki a saját otthonába.

9. Ettől kezdve Izráel törzseiben az emberek mindenhol azon vitatkoztak, hogy most mitévők legyenek. Azt mondták: „Gondoljátok meg, mégiscsak Dávid szabadított meg bennünket ellenségeinktől! Ő szabadított meg a filiszteusoktól is! Most meg el kellett menekülnie saját országából Absolon miatt!

10. De Absolon, akit mi tettünk királlyá, meghalt a csatában, most mit tegyünk? Hívjuk vissza a királyt, mire vártok még!”

11. Dávid király üzenetet küldött Cádók és Ebjátár papoknak: „Tanácskozzatok Júda főembereivel, és ezt mondjátok nekik: »Azt akarjátok, hogy Júda törzse legyen az utolsó, amely visszahozza Dávid királyt a saját palotájába? Nézzétek, az izráeli törzsek már mind arról beszélnek, hogy visszahívják Dávidot királynak!

12. Hiszen Dávid közületek való! Ti vagytok az ő törzse és a rokonai! Akkor miért legyetek ti az utolsók, akik hazahívják őt?«”

13. Ezt is üzente nekik Dávid: „Mondjátok meg Amászának, hogy ezt üzenem neki: »Amásza, te közeli rokonom vagy! Istenre esküszöm neked, hogy Jóáb helyett te leszel a seregem fővezére!«”

14. Így Dávid megnyerte Júda egész népének szívét. Egy emberként Dávid mellé álltak, és üzenetet küldtek neki: „Térj vissza szolgáiddal együtt Jeruzsálembe!”

15. Dávid tehát egész seregével együtt megindult, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, és elérkezett a Jordán keleti partjára. Júda törzséből sokan Dávid elé jöttek Gilgálba, hogy minél előbb találkozzanak vele, és hogy segítsenek neki a folyón átkelni.

16. Dávid elé sietett Simei is, Gera fia, aki Benjámin törzsébe tartozott, és Bahúrim városában lakott.

17 . Simeivel együtt jött még ezer férfi Benjámin törzséből. Ezek között volt Cíbá is, Saul családjának szolgája, 15 fiával és 20 szolgájával együtt. Mindezek Dávid elé siettek, és át is keltek a folyó gázlóján a keleti partra, hogy segítsenek Dávid családját visszahozni Jeruzsálembe, és hogy kedvében járjanak a királynak. Eközben Simei, Gera fia Dávid király elé járult, a földre borult előtte,

19. és ezt mondta: „Uram, királyom! Kérlek, ne ródd föl nekem, amit ellened vétkeztem! Ne gondolj rá, milyen bűnt követtem el ellened, amikor Jeruzsálemből kimentél! Ne vedd a szívedre, hanem felejtsd el!

20. Jól tudom én, hogy vétkeztem! Ezért jöttem eléd elsőnek József családjából, hogy találkozzam veled, uram, királyom!”

21. De mielőtt a király válaszolhatott volna, Abisaj, Cerúja fia közbeszólt: „Simei megérdemli, hogy halállal lakoljon, amiért az Örökkévaló fölkentjét, a királyt gyalázta!”

22. Dávid azonban ezt mondta: „Semmi közötök ehhez, Cerúja fiai! Ne ellenkezzetek velem! Ma senkit nem büntetünk halállal Izráelben, hiszen ma lettem ismét egész Izráel királya!”

23. Majd ezt válaszolta Simeinek: „Rendben van, nem foglak kivégeztetni.” Meg is esküdött erre a király.

24 . Amikor Dávid Jeruzsálembe érkezett, Meribbaal, Saul unokája is a király elé járult. Amióta Dávid elment Jeruzsálemből, Meribbaal szüntelenül gyászolt miatta, és ezért nem gondozta a külsejét, mindaddig, amíg a király békességben vissza nem tért. A király megkérdezte tőle: „Meribbaal, miért nem jöttél velem, amikor elmenekültem Jeruzsálemből?”

26. „Uram, királyom — válaszolt Meribbaal —, Cíbá, a szolgám becsapott engem! Mivel járni nem tudok, mondtam Cíbának, hogy nyergeljen föl nekem egy szamarat, hadd menjek a királyhoz.

27. De Cíbá a hátam mögött rágalmazott engem a királynál. Te, uram, olyan vagy, mint Isten angyala, tégy, ahogyan jónak látod.

28. Tudom, hogy apám egész rokonsága nem várhatott volna tőled mást, mint hogy megöleted őket. Te, uram, mégis jól bántál velem, és asztalodhoz ültettél, azok közé, akik a királlyal együtt étkeznek. Nincs hát jogom hozzá, hogy ezek után még panaszkodjak előtted.”

29. A király így válaszolt: „Nem szükséges erről többet beszélni. Úgy határoztam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a családi birtokon.”

30. „Királyom, legyen Cíbáé az egész birtok, nekem elég, hogy te békességben hazatértél!” — felelte Meribbaal.

31. A gileádi Barzillaj is eljött Rógelaimból a Jordán gázlójáig, hogy segítsen Dávid seregének átkelni.

32. Barzillaj már nagyon idős volt: nyolcvan esztendős. Ő tartotta el Dávidot és seregét, amíg Mahanaimban táboroztak, és gondoskodott minden szükségükről, ugyanis nagyon gazdag ember volt.

33. Dávid ezt mondta neki: „Barzillaj, jöjj át velem a Jordánon, és gondot viselek rólad Jeruzsálemben!”

34. „Ó, uram, meddig élhetek én még? — válaszolt az aggastyán. — Nem érdemes már nekem veled Jeruzsálembe mennem!

35. Hiszen 80 éves vagyok, s már nem tudok különbséget tenni jó és rossz között, már nem érzem az étel-ital ízét, alig hallom az éneklő férfiak és nők hangját. Csak a terhedre lennék, uram, királyom.

36. Átkelek ugyan veled a Jordánon, és egy darabon még elkísérlek, de azután visszatérek. Miért is jutalmaznál meg engem ennyire?

37. Kérlek, engedd meg, hogy szolgád békességben hazatérjen! Szeretnék a saját városomban meghalni, hogy apám és anyám sírboltjába temessenek. De itt van Kimhám, legyen ő a szolgád helyettem! Ő menjen át urammal, a királlyal, és kérlek, bánj vele jóindulattal!”

38. A király így válaszolt: „Jól van, jöjjön hát velem Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy kívánod! Megteszek mindent, amit kértél.”

39. Akkor a király és az egész nép átkelt a Jordánon. Azután a király elbúcsúzott Barzillajtól, megölelte, arcát megcsókolta, és megáldotta. Barzillaj pedig visszatért otthonába.

40. Kimhám ettől kezdve a királlyal ment. A király és serege azután Gilgálba érkezett. Júda serege Vele ment Júda serege, meg Izráel seregének fele is.

41. Azután az izráeli férfiak mind a királyhoz mentek, és ezt mondták: „Júda törzséből való testvéreink magukhoz fordítottak téged! Miért ők hoztak át téged, a házad népét és a seregedet a Jordánon?”

42. De a júdai férfiak együttesen így válaszoltak nekik: „Azért, mert a király hozzánk áll közelebb, hiszen a rokonunk! Miért haragudtok emiatt? Hiszen nem ettünk ingyen kenyeret a király költségén! Nem is jutalmazott meg bennünket a segítségünkért!”

43. „Akármit is mondotok, nekünk tízszer akkora jogunk van Dávid királyhoz, mint nektek! — vitatkoztak az izráeliek. — Miért néztek le bennünket? Nem mi tanácsoltuk először, hogy királyunkat hazahozzuk?” Így vitatkoztak, de végül a júdai férfiak szava erősebbnek bizonyult az izraeliek beszédénél.