Logo
🔍

2 Thessalonika 3 EFO

« Imádkozzatok értünk!

1. Végül pedig arra kérünk, testvérek, hogy imádkozzatok értünk! Imádkozzatok hogy az Úr üzenete mindenhol gyorsan és akadálytalanul terjedjen és győzzön, mint ahogy az nálatok is történt!

2. Imádkozzatok, hogy Isten szabadítson és védjen meg bennünket minden rossz és gonosz embertől! Mert nem mindenkié a hit.

3. Az Úr azonban hűséges, megerősít és megvéd titeket a gonosztól!

4. Az Úrra való tekintettel bízunk bennetek, hogy megtartjátok mindazt, amit tanácsoltunk és parancsoltunk nektek, de nemcsak most, hanem a jövőben is.

Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!

5. Az Úr irányítsa szíveteket arra, hogy Istent tejes szívvel szeressétek, és kitartóan várjátok Krisztust, amíg visszatér!

6. Most pedig Urunk, Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, testvérek, hogy vonuljatok vissza és maradjatok távol minden olyan hívő embertől, aki rendetlenül él, és nem akar dolgozni! Mert az ilyen ember nem a szerint a tanítás szerint él, amit tőlünk kaptatok,

7. hiszen jól tudjátok, milyen példát mutattunk nektek. Amikor köztetek éltünk, soha nem lustálkodtunk.

8. Nem ettük ingyen senkinek a kenyerét, hanem mindig fizettünk érte. Éjjel-nappal keményen dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk.

9. Pedig jogunk lett volna rá, de mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hogy a saját példánkat állítsuk elétek, hogy kövessetek bennünket.

10. Ezért is parancsoltuk nektek, amikor nálatok voltunk: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!”

11. Mindezt azért mondjuk, mert hallottuk, hogy vannak közöttetek, akik rendetlenül élnek, és nem akarnak dolgozni. Sőt, ahelyett, hogy a saját dolgukat végeznék, beleavatkoznak mások dolgába.

12. Az ilyeneknek megparancsoljuk és sürgetjük is őket Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek!

13. Ti azonban, testvérek, ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!

14. Ha valaki közületek nem akar engedelmeskedni annak, amit ebben a levélben írtunk, jegyezzétek meg azt az embert, és ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy szégyellje el magát!

Búcsúzás

15. De azért ne tekintsétek ellenségnek, csak figyelmeztessétek, ahogyan testvéreinket szoktuk!

16. Maga a Békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békességet! Az Úr legyen veletek!

17. Ezt a köszöntést a saját kezemmel írtam — pál. Minden levelemet így szoktam befejezni, s ebből tudhatjátok, hogy valóban én küldöm. Így írok.

18. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!