Prédikátor 1 EFO

1. Ezek a Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának gondolatai és mondásai.

2. Milyen nagy hiábavalóság! — mondja a Prédikátor. — Milyen nagy hiábavalóság! Bizony, minden hiábavalóság.

3. Mi haszna van a nap alatt az embernek abból, hogy egész életében töri magát, és keményen dolgozik?

4. Az egyik nemzedék elmegy, a másik jön, de a föld ugyanaz marad.

5. Felkel a nap, azután lenyugszik, majd sietve visszatér előbbi helyére, hogy megint felkeljen.

6. Egyszer dél felé fúj a szél, utána északra fordul, körbe-körbe jár a földön, majd újra visszatér.

7. A folyók mind sietnek a tengerbe, mégsem töltik meg azt soha. Visszatér a víz a kiszáradt mederbe újra meg újra.

8. Minden vég nélkül folytatja útját! Nincs vége a sok beszédnek, nincs vége annak, amit a szem láthat, s nincs vége annak, amit a fül hallhat.

9. Minden ugyanúgy megmarad ezután is, ahogy eddig volt. Minden úgy lesz a jövőben is, amint a múltban történt, mert nincs új a nap alatt.

10. Van, amiről azt gondolják: „Lám, ez valóban újdonság!” — de az is megvan már régóta. Még mielőtt születtünk volna, már régen létezett.

11. Bizony, senki sem emlékszik a régiekre! De a jövendő nemzedéket is ugyanígy elfelejtik a következők.

12. Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben.

13. Teljes szívvel rászántam magam, hogy a bölcsességemmel alaposan kikutassak és megvizsgáljak mindent, ami az ég alatt történik. De ez is keserves és fáradságos feladatnak bizonyult, amelyet Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak vele.

14. Megvizsgáltam mindent, ami a nap alatt történik, és úgy találtam, hogy minden hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés.

15. Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számításba venni.

16. Azt gondoltam magamról: „Lám, milyen nagy hatalomra tettem szert, mennyi bölcsességet összegyűjtöttem! Fölülmúltam a Jeruzsálemben előttem uralkodó királyokat. Szívem megtelt bölcsességgel és tudással.”

17. Teljes szívvel rászántam magam, hogy megtudjam és kipróbáljam, mit jelent a bölcsesség és az ostobaság. De arra jutottam, hogy ez is csak időpocsékolás és hasztalan erőlködés.

18. Mert igaz a mondás: „A sok bölcsességgel sokasodik a szomorúság is, aki tudását gyarapítja, szenvedését szaporítja.”