Prédikátor 2 EFO
1. Azt gondoltam, átadom magam az élvezeteknek és az örömnek. Kipróbálom, hová vezetnek. De arra jutottam, hogy ez is hiábavalóság!
2. A nevetésről azt mondtam: „Bolondság!” — az élvezetekről pedig: „Semmit sem érnek!”
A gazdagság és hírnév is hiábavaló3. Majd kigondoltam, hogy borral vidítom fel testemet, egészen a szélső határig, de úgy, hogy közben szívemet a bölcsesség vezesse. Kipróbálom ezt a bolondságot, hogy lássam, mire jó ez az ég alatt az embereknek rövid életük napjaiban.
4. Azután nagy vállalkozásokba fogtam: saját kedvemre palotákat építettem, majd szőlőket és
5. díszkerteket telepítettem. Gyümölcsösöket is ültettem, amelyekben mindenféle gyümölcs termett.
6. Víztárolókat is építettem, hogy növekvő fáimat öntözni tudjam.
7. Szereztem magamnak rabszolgákat és szolgálólányokat, sőt már házamnál született szolgáim is voltak. Rengeteg marhacsordám és juhnyájam is volt, több, mint előttem bárkinek Jeruzsálemben.
8. Összegyűjtöttem a kincstáramba töméntelen ezüstöt, aranyat, meg különböző tartományok és királyok kincseit. Szereztem énekeseket és énekesnőket, meg nagyon sok asszonyt és háremhölgyet. Mindent megszereztem, amit csak egy férfi kívánhat.
9. Hatalmas lettem és gazdag, fölülmúltam mindazokat, akik előttem éltek Jeruzsálemben, s közben bölcsességem is velem maradt.
10. Amit csak akartam, mindent elértem. Nem tagadtam meg a szívemtől semmit, ami örömöt szerzett. Mert valóban nagy örömöt találtam mindabban, amit véghezvittem és elértem! Ez lett a jutalma sok fáradozásomnak.
A bölcsesség hasznos és jó11. De amikor gondosan mérlegeltem, amit elértem, és hogy mennyit fáradoztam mindezért, megint csak arra jutottam, hogy ez is mind hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés. Ennek sincs semmi értelme, sem haszna a nap alatt!
12. Azután elhatároztam, hogy megvizsgálom magát a bölcsességet, meg a bolondságot és az ostobaságot is. Gondosan megvizsgáltam azt is, mit tehet majd az, aki a király után következik a trónon. Arra jutottam, hogy ő is csak ugyanazt fogja tenni, mint az elődje.
13. Láttam, hogy a bölcsesség olyan, mint a világosság: jó és hasznos. A bolondságnak ellenben — akárcsak a sötétségnek — semmi haszna sincsen.
14. A bölcs jól látja, hová megy, az ostoba pedig sötétben botorkál. Ugyanakkor felismertem, hogy mindkettőre ugyanaz a sors vár: egyik is meghal, meg a másik is.
15. Ekkor azt kérdeztem magamtól: „Ha neked is ugyanúgy meg kell halnod, mint a bolondnak, akkor mi hasznod van a nagy bölcsességedből?” Ezért arra jutottam, hogy ez is hiábavalóság!
Kiábrándultság és reménytelenség16. Hiszen a bölcsre sem fognak jobban emlékezni, mint a bolondra! Bizony, a következő időkben örökre elfelejtik mind a kettőt. Igen, meghal a bolond is, a bölcs is — ebben nincs semmi különbség!
17. Még az életet is megutáltam, annyira kiábrándítónak találtam mindazt, ami a nap alatt történik. Bizony mindez hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés!
18. Megutáltam minden erőfeszítésemet, amellyel fáradoztam a nap alatt, mivel fölismertem, hogy amikor meghalok, mindezt azokra kell hagynom, akik utánam következnek.
19. Ugyan ki tudhatja, hogy aki utánam következik, bölcs lesz-e, vagy ostoba? Mégis hatalmába kerül mindaz, amit bölcsességemmel és sok fáradsággal építettem és gyűjtöttem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
20. Emiatt úrrá lett rajtam a reménytelenség minden dolog miatt, amelyért fáradoztam a nap alatt.
21. Mert itt van egy férfi, aki egész életében bölcsen, értelmesen és nagy hozzáértéssel dolgozott, és olyan valakire kell hagyja munkája gyümölcsét, aki a kisujját sem mozdította érte, mégis élvezheti. Bizony ez is hiábavalóság és nagy igazságtalanság!
22. Mert végül is mi haszna van a nap alatt a halandónak abból, hogy egész életében keményen dolgozott és a lelkét gyötörte?
23. Hiszen napjai tele vannak szomorúsággal, munkája vesződséggel, s még éjjel sincs lelkének nyugta. Bizony, ez is hiábavalóság!
24. Arra jutottam hát, hogy az ember nem tehet annál jobbat, mint hogy egyen-igyon, meg örömét lelje a munkájában és annak gyümölcsében. Azt is beláttam, hogy ezt is Isten kezéből kapjuk.
25. Mert ha ő nem adná, ugyan mit ennénk, és miben lenne örömünk?
26. Hiszen Isten a bölcsnek — akit kedvel — bölcsességet, tudást és örömöt ad. Ugyanakkor az ostoba bűnösnek fáradozást és küszködést ad, hogy az vagyont gyűjtsön — azután pedig átadja annak, akit Isten kedvel. Bizony, ez is hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés!