2 Mózes 16 EFO

1. Azután Izráel népe továbbindult Élimből. Egyiptomból való elindulásuk után a második hónap 15. napján a Szín-pusztába érkeztek, amely Élim és a Sínai-hegy között terül el.

2. A pusztában az egész nép zúgolódni kezdett, és megint Mózest és Áront hibáztatták.

3. Ezt mondták nekik: „Ölt volna meg inkább az Örökkévaló minket még Egyiptomban, ahol húsos fazekaink mellett ülhettünk! Bezzeg ott bőven volt mit ennünk, itt meg semmi sincs! Biztosan azért hoztatok ebbe a sivatagba, hogy mindannyian itt haljunk éhen!”

4. Ekkor az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Majd én gondoskodom róluk! Adok nekik ételt a mennyből. Úgy fog hullani az égből, mint az eső. A népnek naponta ki kell mennie majd a táborból, hogy összegyűjtsék a mindennapi táplálékot maguknak. Ezzel teszem őket próbára, hogy törvényem szerint élnek-e, vagy sem.

5. A hatodik napon, amikor elkészítik az ételt, látni fogják, hogy az kétszer annyi, mint a többi napon.”

6. Mózes és Áron így válaszolt a nép zúgolódására: „Ma este meg fogjátok tudni, hogy valóban az Örökkévaló az, aki kiszabadított benneteket Egyiptomból!

7. Holnap reggel pedig meglátjátok az Örökkévaló dicsőségét, mert jól hallotta, hogyan zúgolódtatok ellene. Mert bizony őellene panaszkodtatok, nem mi ellenünk! Ugyan kik vagyunk mi, hogy ellenünk panaszkodjatok?”

8. Mózes így folytatta: „Az Örökkévaló ad nektek ma este húst, holnap reggel meg kenyeret bőségesen, mert meghallotta zúgolódásotokat! Bizony őellene panaszkodtatok, nem ellenem vagy Áron ellen!”

9. Áronnak meg ezt mondta Mózes: „Szólj Izráel egész közösségének, hogy gyűljenek össze, és álljanak meg az Örökkévaló előtt, mert meghallotta zúgolódásukat!”

10. Áron az egész összegyűlt közösséghez szólt, s ekkor az egész nép a puszta felé nézett, mert látták, hogy az Örökkévaló dicsősége megjelent a felhőben.

11. Az Örökkévaló szólt Mózesnek:

12. „Jól hallottam, hogyan panaszkodott a nép. Ezért mondd meg nekik: »Este húst ehettek, reggel meg kenyérrel lakhattok jól, hogy megértsétek: én vagyok Istenetek, az Örökkévaló!«”

13. Valóban, este fürjek szálltak le a táborra és környékére, de olyan tömegben, hogy ellepték a földet. Reggel pedig harmat hullott a tábor környékére.

14. Amikor a nap fölszárította a harmatot, az egész pusztát valami finom, szemcsés fehér anyag borította, amely a dérhez hasonlított.

15. Amikor az emberek meglátták, azt kérdezték egymástól: „Mi ez?” Mert nem tudták, mi lehet az. Mózes ekkor azt mondta: „Ez az a kenyér, amelyet az Örökkévaló adott nektek, hogy tápláljon titeket!

16. Azt parancsolja, hogy mindegyikőtök gyűjtsön össze annyit, amennyire a családjának szüksége van. Minden családtag számára, aki veletek egy sátorban lakik, egy-egy kosárral gyűjtsetek.”

17. A nép engedelmeskedett: nekifogtak, hogy gyűjtsenek belőle, és ki többet, ki kevesebbet szedett.

18. De amikor ómerrel megmérték, amit összegyűjtöttek, kiderült, hogy aki többet szedett össze, annak sem volt fölöslege, és aki kevesebbet gyűjtött, annak sem volt hiánya. Mindenki annyit gyűjtött, amennyire szüksége volt: amennyit megevett.

19. Mózes figyelmeztette őket: „Senki ne hagyjon belőle másnapra!”

20. Mégis akadtak néhányan, akik nem hallgattak Mózesre, hanem hagytak belőle a következő napra is. Azonban amit meghagytak, megférgesedett és megbüdösödött. Emiatt Mózes megharagudott rájuk.

21. Ettől fogva a nép minden reggel kiment a pusztába, hogy összegyűjtse, amire aznap szüksége volt. Amikor a nap már melegen sütött rá, ez a fehér, szemcsés anyag megolvadt és eltünt.

22. Amikor a hatodik nap elérkezett, megint kimentek, és kétszer annyit gyűjtöttek, mint máskor: személyenként két kosárral. A vezetők Mózeshez mentek, és jelentették neki.

23. Ő pedig azt mondta: „Látjátok, ez az, amiről az Örökkévaló beszélt. Holnap a szombati nyugalom napja következik, amely az Örökkévaló szent napja. Emiatt gyűlt össze ma kétszer annyi. Akár sütni, akár főzni akarjátok, ma készítsetek el két napra valót. A szombatra szánt részét tegyétek félre, és akkor egyétek meg.”

24. A nép engedelmeskedett, és Mózes szava szerint félretették a szombatra szánt részt, de ez az étel nem romlott meg. A férgek sem bántották, és nem lett rossz szaga sem.

25. Szombaton Mózes azt mondta: „Ma azt egyétek, amit tegnap elkészítettetek, mert ma az Örökkévaló szombatja van. Ma ne menjetek a mezőre gyűjteni, mert úgysem találtok semmit.

26. Hat napon keresztül minden reggel gyűjtsétek, de a hetedik a szombat napja. Ilyenkor nem találjátok azt a mezőn.”

27. Mégis akadtak néhányan, akik kimentek a mezőre szombaton is, hogy gyűjtsenek belőle, de nem találtak semmit.

28. Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: „Meddig fogtok még engedetlenkedni? Miért nem tartjátok meg parancsaimat és rendelkezéseimet?

29. Értsétek meg, hogy az Örökkévaló adta nektek a szombati nyugalom napját, s ezért a hatodik napon annyit ad nektek ebből a táplálékból, hogy az két napra is elég lesz. Szombaton mindenki maradjon otthon, és ne menjen a mezőre szedegetni.”

30. Ezután a hetedik napon a nép valóban pihent, és mindenki otthon maradt.

31. A nép elnevezte mannának ezt a különleges táplálékot. Apró szemcsékből állt, amelyek a koriander magjához hasonló nagyságúak és formájúak voltak, de a színe fehér volt, az íze pedig, mint a mézeskalácsé.

32. Mózes ezt mondta: „Az Örökkévaló ezt parancsolta nektek: »A jövendő nemzedékek számára őrizzetek meg egy ómernyi mannát! Hadd lássák ők is, milyen étellel tápláltalak titeket a pusztában, miután kiszabadítottalak benneteket Egyiptomból.«”

33. Azután Mózes szólt Áronnak, hogy vegyen egy korsót, töltsön bele egy ómer mannát, és helyezze el az Örökkévaló jelenlétében, hogy ott maradjon nemzedékről nemzedékre.

34. Áron úgy is tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózesnek: elhelyezte a mannás korsót az Örökkévaló Szövetségládája elé, hogy ott megőrizzék.

35. Izráel népét az Örökkévaló 40 éven keresztül a mannával táplálta: egészen addig, amíg arra a földre nem érkeztek, ahol letelepedhettek. Amíg Kánaán földjének határához nem értek, ezt ette a nép.

36. A mannát ómerrel mérték. Az ómer pedig az éfá tizedrésze.