1 Mózes 8 EFO

1. Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett.

2. Bezárta a mélység forrásait, az égboltozat ablakait, és az eső elállt.

3. A víz ettől fogva folyamatosan apadt, és 150 nap múlva visszahúzódott a szárazföldről.

4. A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben.

5. Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait.

6. Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített,

7. és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről.

8. Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz.

9. De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába.

10. Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot.

11. Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.

12. Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé.

13. Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld.

14. A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj.

15. Akkor Isten szólt Nóénak:

16. „Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt!

17. Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!”

18. Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát.

19. Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.

20. Ezután Nóé oltárt épített az Örökkévalónak. Mindenféle tiszta állat és madár közül vett néhányat, és az oltáron feláldozta azokat égőáldozatként.

21. Az Örökkévaló megérezte az áldozat jó illatát, és kedvét lelte benne. Akkor magában ezt mondta: „Többé nem átkozom meg a földet az ember miatt! Hiszen az ember szívének szándékai és kívánságai gonoszak fiatalsága óta. Nem irtom ki többé a földről az élőlényeket úgy, ahogy most tettem.

22. Amíg csak a föld megmarad, vetés és aratás, hideg és meleg, tél és nyár, nappal és éjszaka meg nem szűnik.”