Logo
🔍

Zsidók 4 EFO

«

1. Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget!

2. Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömüzenetet, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem hittel fogadták, hanem elutasították.

3. Mi megyünk be abba a nyugalomba, akik hittel fogadjuk! Ahogyan Isten mondta: „Haragomban megesküdtem: sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”#4:3 Idézet: Zsolt 95:11. Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta mindent előre elkészített!

4. Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját.”#4:4 Idézet: 1Móz 2:2.

5. Itt mégis azt mondja: „Sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”#4:5 Idézet: Zsolt 95:11.

6. Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába. Ugyanakkor azok, akik akkor régen először hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak.

7. Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok!”

8. Mert, ha Józsué lett volna az, aki bevezeti Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem szólt volna később egy másik napról.

9. Van tehát egy másik fajta szombati nyugalom, amely elkészítve várja Isten népét.

10. A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megnyugodott. Ezért, aki belép Isten nyugalmába, az is abbahagyja a saját erőfeszítéseit, ahogyan Isten is tette.

Isten beszéde élő és hatékony

11. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Egyikünk se vesszen el a hitetlenség miatt, mint ahogy azok elvesztek, akik akkor engedetlenek voltak!

12. Mert amit Isten kimond, az a szó, élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.

Jézus a Főpapunk, aki által Istenhez jöhetünk

13. Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. Ő az, akinek egyszer mindannyian számot fogunk adni!

14. Nekünk hatalmas Főpapunk van: maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, amit hittel megvallottunk!

15. Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett.

16. Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben.

»