Ésaiás 6 EFO

1. Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot.

2. Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek.

3. Így kiáltottak egymásnak: „Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész Földet!”

4. Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.

5. Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

6. Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról.

7. Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”

8. Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?” Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

9. Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek: Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra, de ne értsétek meg! Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra, de ne lássátok!”

10. „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét, füleiket zárd be, hogy ne halljanak, szemeiket takard el, hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek, hogy ne tudjanak visszatérni hozzám, és meg ne gyógyítsam őket!”

11. Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta: „Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek, házaik elhagyottan és lakatlanul állnak, földjük műveletlen marad és elvadul,

12. mert messzire viszi az Örökkévaló a népet, alig marad valaki az országban.

13. Ha tizedrészük megmarad, azt is újra meg újra pusztulás sújtja. Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad, miután a fát kivágták, e nép maradéka is szent mag lesz, és életben marad.”