Jeremiás 8 EFO

1. „Abban az időben — mondja az Örökkévaló — Júda királyainak csontjait kiszórják a sírjaikból. Ugyanígy bánnak a régi júdabeli fejedelmek, papok, próféták és Jeruzsálem egykori lakóinak csontjaival is.

2. A csontokat pedig odaszórják a nap, hold és az ég egész serege elé, akiket ezek a régen meghalt emberek egykor szerettek, szolgáltak, követtek, kerestek és imádtak. Ott hagyják ezeket a csontokat temetetlenül, mint ahogy a trágyát a földműves szétszórja a szántóföldön.

3. Akik pedig még életben maradnak ebből a gonosz nemzedékből, minden helyen, ahová szétszórom őket, inkább választják majd a halált, mint az életet” — mondja a Seregek Ura.

4. „Jeremiás, mondd Júda népének, hogy ezt üzeni az Örökkévaló: Ha elesik valaki, nem kel-e föl, amint lehet? Ha letér az útról, nem fordul-e vissza?

5. Miért nem tér hát vissza hozzám Jeruzsálem népe, vajon örökre elfordultak tőlem? Ragaszkodnak a hazugsághoz, s nem akarnak visszajönni hozzám.

6. Figyelmesen hallgattam őket, de nem helyesen beszélnek. Nincs közöttük, aki megbánná gonoszságát, nincs, aki mondaná: »Jaj, mit tettem?« Mind a saját feje után megy, a maga útján rohan, mint harci mén a csatában.

7. Az égi madarak tudják költözésük idejét, a fecskék, gólyák és darvak tudják indulásuk-érkezésük idejét. De jaj, népem nem ismeri az Örökkévaló útjait!

8. Hogy meritek azt mondani: »Kezünkben az Örökkévaló Törvénye, ezért bölcsek vagyunk!« — mikor az írástudók hazug tolla a Törvényt meghamisította!

9. Emiatt megszégyenülnek a bölcs írástudók, megrettennek és fogságba esnek! Mit ér a bölcsességük, ha az Örökkévaló szavát elutasítják?

10. Ezért hát asszonyaikat idegeneknek adom, szántóföldjeiket pedig a hódítóknak, hiszen kicsinytől nagyig mind pénzsóvárok, még a próféták és papok is megvesztegetésre várnak.

11. Népem súlyos sebeit úgy gyógyítgatják, mint könnyű karcolást szokás. »Jól van, jól van, minden rendbe jön!« — mondogatják, pedig semmi sincsen jól.

12. Szégyenkezniük kellene gyalázatos tetteik miatt, de eszük ágában sincs! Már pirulni sem tudnak, emiatt ők is elpusztulnak a többiek között, mikor népemet megbüntetem. Bizony, elesnek, elhullanak mind!” — mondja az Örökkévaló.

13. „Szüretelni akartam náluk — mondja az Örökkévaló —, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, még a levelek is lehullottak. Amit adtam nekik, mind eltűnt.”

14. „Miért ülünk itt tétlenül? Mire várunk? Keljünk föl, s menjünk be a megerősített városokba! Haljunk meg ott, ha már Istenünk, az Örökkévaló halálra ítélt bennünket! Hiszen vétkeztünk az Örökkévaló ellen, ezért adott innunk mérgezett vizet!

15. Minek várjunk békességre, ha úgysem jön semmi jó? Minek reméljünk gyógyulást, ha csak rémület közeleg?

16. Hiszen már hallatszik a lovak dobogása, a harci mének nyerítése észak felől, s reszket az egész föld! Ellenségeink közelegnek, hogy mindent elpusztítsanak e földön, városainkat és magunkat is azokkal együtt!”

17. „Látjátok? Mérges kígyókat küldök rátok, viperákat, amelyeken nem fog a bűvölés. Bizony, megmarnak titeket, gyógyíthatatlanul!” — mondja az Örökkévaló.

18. Istenem! Szomorúság és félelem vesz erőt rajtam.

19. Nézd, népem segélykiáltását hallom mindenfelől: „Hát nem lakik már az Örökkévaló a Sionon? Nincs már ott Sion Királya?” De Isten így válaszol: „Miért bosszantottak bálványaikkal, miért haragítottak idegen isteneikkel?”

20. Így kesereg a nép: „Jaj, már elmúlt az aratás, vége a nyárnak, mégsem szabadultunk meg!”

21. Összetörted népemet, s velük együtt engem is, Uram! Siratom romlásukat, és elfog a rémület!

22. Hát nincs már balzsam Gileádban? Nincs orvos, aki meggyógyítana minket? Miért nem gyógyultak be népem sebei?