Jób 14 HUNB

1. Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.

2. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.

3. Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!

4. Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem.

5. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,

6. akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!

7. Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.

8. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,

9. a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.

10. De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?

11. Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,

12. de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.

13. Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.

14. Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.

15. Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.

16. Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet.

17. Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.

18. Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről.

19. A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét.

20. Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.

21. Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.

22. Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.