Jób 17 EFO

1. „Szellemem teljesen összetörted! Napjaim elfogytak, készen a sír, amely elnyel engem!

2. Barátaim körülvettek, mind engem gúnyolnak, csak nézem, mily kegyetlenül vádaskodnak.

3. Istenem, csak te támogass engem, csak te állj ki mellettem! Hiszen nincs senki más, aki értem kezeskedne!

4. Barátaim elméjét bezártad, ezért nem értenek meg engem. Ne engedd hát, kérlek, hogy szavaik legyőzzenek!

5. Az ember inkább a gyermekeit hanyagolja el, de megsegíti bajba jutott barátját. Barátaim pedig most ellenem fordultak!

6. Mindenki rajtam gúnyolódik, sőt, arcomba köpnek!

7. Alig látok a sok sírás miatt, tagjaim elsorvadtak, elfogytam, mint az árnyék.

8. Az igazak ezt látva elborzadnak, az ártatlan pedig a bűnös ellen fordul.

9. De az igaz mégis ragaszkodik útjához, az ártatlan megerősödik.

10. Hát jöjjetek csak újra, barátaim, mutassátok meg, mit vétettem! Úgysem találok köztetek bölcset!

11. Életem már úgyis odavan! Terveimből már nem lesz semmi! Dédelgetett reményeim

12. a nappal helyére az éjszakát hozzák, s a világosság helyére a sötétséget.

13. Mert a holtak hazájába kívánkozom, a sötétségben vetek ágyat magamnak!

14. Azt mondom a sírnak: »Te leszel apám«, s a férgeknek: »Ti vagytok nővéreim és anyám!«

15. Ugyan hol van még számomra remény, és ha van is, ki törődik vele?!

16. Vajon reményem is velem együtt hal meg? Vajon az is átmegy a holtak kapuján? Együtt szállunk alá a porba mindketten?”