Jób 29 EFO

1. Jób így folytatta:

2. „Ó, ki hozza vissza azokat az időket, amikor Isten őrzött engem, és gondot viselt rám!

3. Mikor világossága ragyogott fölöttem, s fényénél bizton járhattam még a sötétben is.

4. Mikor érett férfikorban, jó erőben voltam, Isten barátsága és tanácsa védte otthonom.

5. A Mindenható közel volt hozzám, velem járt, s körülvettek gyermekeim.

6. Ó, akkor lábaimat még tejben áztattam, s a sziklából is olajpatakok folytak!

7. Mikor a város kapujához mentem, s a város vénei közt helyem elfoglaltam,

8. hátrahúzódtak a fiatalok, a vének meg felálltak tiszteletemre.

9. A vezetők elhallgattak, és kezüket szájukra tették.

10. Még a fejedelmek is elnémultak, s egy szót sem szóltak előttem.

11. Aki csak hallott, áldott engem, aki látott, helyeselt, és dicsért.

12. Mert megmentettem a szegényt, ha segítségért kiáltott, felkaroltam az árvát, akivel senki sem törődött.

13. Megmentettem a haldoklót, és áldott érte, segítettem az özvegyen, hogy énekelt örömében.

14. Felöltöztem az igazságosságba, és ő is magára vett engem, jogosság volt palástom és turbán a fejemen.

15. A vaknak szeme voltam, hogy vezessem, a sántának lába, hogy hordozzam.

16. Gondviselőjük lettem a szegényeknek, és gondosan megvizsgáltam az ismeretlen ügyét.

17. De letörtem szarvát az istentelennek, s foga közül kimentettem a nyomorultat.

18. Azt hittem, hosszú lesz életem, családom körében, békében öregszem meg,

19. gyökereim a folyóvízig nyúlnak, ágaimra éjjeli harmat hull,

20. dicsőségem megerősödik minden nap, íjam is erős marad a kezemben.

21. Régen az emberek hallgattak rám, csendben várták tanácsomat.

22 . Úgy várták szavam, mint szárazságban az esőt, tátott szájjal itták szavaimat, mint tavaszi záport a szomjas föld. Ha elhallgattam, senki sem szólt többet, hallgattak mind, tisztelettel.

24. Ha mosolyogtam rájuk, felbátorodtak, arcom derűje felvidította őket.

25. Örömmel laktam velük együtt, s vezetőjük voltam. Úgy éltem közöttük, ahogy a király táborozik seregével, s megvigasztaltam a gyászolót.”