Jób 3 EFO

1. Ezután Jób megszólalt, és megátkozta a napot, amelyen megszületett:

2 3. „Átkozott legyen a nap, amelyen születtem, és az éjszaka, amikor megfogantam!

4. Legyen sötét az a nap örökre, Isten se törődjön vele, ne ragyogjon rá a napsugár!

5. Boruljon rá a halál árnyéka, sűrű felhők borítsák örökre, nappal is sötétség uralja!

6. Azt az éjszakát nyelje el a sötét, ne számítsák az év napjai közé, ne sorolják a hónapok közé!

7. Legyen az az éj meddő, ne halljon többé örömkiáltást!

8. Átkozzák el azt az éjt a napok átkozói, akik felkeltik a Leviátánt!

9. Még a hajnali csillagok se világítsanak, azon az éjen várják hiába a pirkadatot, ne lássa meg a hajnal fényét soha!

10. Miért is nem zárta be anyám méhét, hogy ne láttam volna ilyen nyomorúságot?

11. Miért is nem haltam meg születésem óráján? Lett volna utolsó leheletem az első!

12. Miért vett a térdére anyám? Minek szoptatott hiába?

13. Akkor most nyugodtan feküdnék, békében alhatnék, csendes nyugalomban!

14. Együtt pihennék királyokkal és nagyokkal, akik síremléket építettek maguknak,

15. vagy uralkodókkal és fejedelmekkel, akik arannyal, ezüsttel rakták meg sírkamráikat.

16. Miért is nem lettem elvetélt koraszülött, aki soha nem látta meg a napot?!

17. A sírban még a gonoszok sem ártanak senkinek, s békén nyugszanak, akiknek ereje elfogyott,

18. megbékélnek a foglyok is, őreik ordítozását nem szenvedik többé,

19. egyforma ott szegény és hatalmas, megszabadul a rabszolga is urától.

20. Miért is süt a nap a szenvedőre? Minek éljen a megkeseredett lelkű?

21. Minek az élet annak, aki a halált várja, s keresi, mint rejtett kincset, egyre csak hiába,

22. és ujjong, ha megtalálta, énekel, ha végre a sírhoz ér?

23. Miért éljen, aki útvesztőbe jutott, akit maga Isten kerített be?

24. Sóhajtozásom a kenyerem, nyögésem az italom,

25. mert utolért, amitől féltem, amitől rettegtem, bekövetkezett.

26. Nincs nyugtom, nincs békesség, nincs pihenés számomra, csak újabb csapások!”