Jób 30 EFO

1. „De most még a fiatalok is kinevetnek, akiknek még apját sem fogadtam volna fel a pásztorkutyáim mellé béresnek!

2. Mire mentem volna kezük munkájával, hiszen már erőtlenek voltak.

3. Akik nyomorban és éhezésben élnek, száraz pusztai kórókon rágódnak,

4. vadsóskát szedegetnek, és gyökereket gyűjtögetnek.

5. Akiket az emberek elűztek maguk közül, akik után úgy kiabálnak, mint a tolvajokra szoktak,

6. akik száraz patakok medrében tanyáznak, földbe vájt kunyhókban és barlangokban,

7. akik úgy ordítanak, mint a vadszamarak, és a bokrok alatt gyülekeznek.

8. Haszontalan, semmirekellő emberek, akiket korbáccsal űztek ki a pusztaságba!

9. Most pedig ezek és fiaik gúnyolódnak rajtam! Nevemet csúfolódva emlegetik.

10. Távolról elkerülnek, utálkoznak rajtam, nem átallnak arcomba köpködni!

11. Mivel Isten megalázott engem, és erőmet elvette, ők felbátorodva gúnyolódnak rajtam!

12. Jobbról-balról rám támadnak, elgáncsolnak. Olyanná lettem, mint az ostromlott város!

13. Előttem az utakat elállták, romlásomat siettetik, nincs segítség ellenük.

14. Lerontották kőfalaimat, bezúdulnak a törésen, és rám rohannak.

15. Elfog a rémület, méltóságomtól megfosztottak, boldogságom elszállt, mint a fellegek.

16. Mint a kiöntött víz, úgy fogyott el életerőm, markába szorított a szenvedés.

17. Csontjaimat éjjelente fájdalom hasítja, nappal sem szűnnek meg kínjaim.

18. Galléromnál fogva megragadott Isten, nagy erejével ruháimat megmarkolta,

19. sárba hajított, magam is por és hamu lettem.

20. Segítségért kiáltok hozzád, Istenem, de nem felelsz. Felállok, hogy imádkozzam, de nem is figyelsz rám!

21. Miért vagy hozzám ilyen kegyetlen? Erős kezeddel miért üldözöl?

22. Felragadsz a széllel, elsodorsz, mennydörgésed rémít a viharban.

23. Bizony, a halál felé sodorsz engem, jól tudom, ahol minden élő találkozik!

24. Miért támadsz rám, Istenem, hiszen már úgyis romokban heverek? Miért üldözöl, mikor már segítségért könyörgök?

25. Pedig tudod, hogy együtt sírtam a nyomorulttal, szívemből bánkódtam a szegényeken!

26. Mégis, mikor jót reméltem, rossz következett, világosságot vártam, de éjszaka borult rám!

27. Egész bensőm forrong és kavarog, mert elértek a szenvedés napjai.

28. Bőröm megsötétült, de nem a napsugártól, segítségért kiáltok a gyűlésben, de hiába!

29. Mintha sivatagban járnék, sakálok és struccok társa lettem.

30. Megfeketedett bőröm lehámlik, testemet láz emészti,

31. hárfám hangja panaszosan szól, fuvolám siratja sorsomat.”