Jób 39 EFO

1. Tudod-e, mikor ellik a hegyi kecske? Mikor borjaznak a szarvasok?

2. Számolod-e vemhességük hónapjait? Figyeled-e, mikor jön el az ellés ideje?

3. Csak összegörnyednek, kicsinyeiket megszülik, vajúdásuk hirtelen véget ér.

4. Borjaik hamar felnőnek a tágas mezőn, erősek és egészségesek, elhagyják anyjukat, nem térnek vissza többé.

5. Ki engedte szabadon a vadszamarat? Ki bocsátotta a pusztába, hadd rohanjon?

6. Hiszen én tettem otthonává a füves pusztát, nyugvó helyévé a szikes réteket.

7. Kineveti a zajos városokat, nem hordozza a kereskedők zsákjait.

8. Hegyi legelőkön kószál, szabadon, mindenhol talál legelni valót.

9. Kérdezd meg a vadbivalyt, akar-e szolgálni neked! Jászlad mellett marad-e éjszakára?

10. Befoghatod-e, hogy felszántsa földedet? Boronálhatsz-e vele vetés után?

11. Pedig milyen erős! De bízhatsz-e benne? Rábízhatod-e nehéz munkádat, hogy helyetted végezze?

12. Ha megkéred, elhúzza-e a megrakott szekeret, hogy gabonádat csépelni vigye?

13. Vígan csapkod szárnyával a struccmadár, pedig nem tud repülni, mint a gólya.

14. Tojásait a földön költi ki, a nap melegíti őket a porban.

15. Nem törődik vele, hogy ráléphetnek, hogy a vadállatok összetörik.

16. Fiókáit nem kényezteti, ha elpusztulnak, nem bánja, hogy fáradsága kárba veszett,

17. mert Isten nem adott neki bölcsességet, értelmet is csak keveset.

18. Mégis, ha felkel, és futásnak ered, ló és lovasa mögötte csúfosan lemarad!

19. Vagy nézd a lovat! Ilyen erőssé ki tette? Te adtad nyakára lobogó sörényét?

20. Te alkottad úgy, hogy ugrani tudjon? Mint a sáska úgy szökell, büszke horkantása milyen félelmetes!

21. Örvend erejének, s türelmetlenül várja, hogy harcba induljon, bátran nekirohan a fegyvereknek.

22. A félelmet neveti, nem ijed meg semmitől, nem hátrál meg a kard elől.

23. Csörög rajta lovasának tegze, csillog a napfényben kopja és lándzsa.

24. A trombita hangjára megindul, tüzesen vágtat a csatába, sebesen, mint a szél.

25. A harcba hívó trombitaszóra nyerítve felel, örül, hogy indulhat végre. Messziről megérzi a csatazajt, meghallja a harci kiáltást és a parancsszót.

26. Te tanítottad-e az ölyvöt magasra szállni, mikor kiterjeszti szárnyát, és dél felé repül?

27. Parancsodra szárnyal-e magasra a keselyű, és rakja fészkét kősziklák csúcsára?

28. Otthon van a szédítő magasban, nyugodtan éjszakázik a meredek sziklafalon, ott tanyázik, az a kővára.

29. Onnan kémleli prédáját, éles szeme messzire lát mindent, pontosan.

30. Fiókáit véres hússal táplálja, s ahol elhullott tetemet lát, azonnal ott terem.”