Jób 7 EFO

1. „Szüntelen küszködés, verejtékes munka az ember élete a földön, s napjai, mint a napszámos napjai!

2. Vágyik a pihenésre, mint rabszolga hűs árnyékba a tűző nap elől, várja a nap végét, mint béres a fizetését.

3. De nekem szenvedések hónapjai jutottak, nyomorúságos éjszakák sora lett a fizetségem.

4. Ha lefekszem, azt kérdem: »Mikor lesz már reggel?« Lassan múlik az éjjel, és nyugtalan forgolódom hajnalig.

5. Testemet por és férgek lepik, bőröm megszáradt, és sebek borítják.

6. Napjaim sebesebben futnak, mint a vetélő, életem reménytelen vége közeleg.

7. Istenem, tekints rám, életem csak eltűnő lehelet, szemem nem lát több örömöt soha.

8. Ha elmentem, nem láthatsz megint, hiába keresel, nem leszek sehol.

9. Ahogy a felhő eltűnik, s már nincs sehol, úgy az is, aki leszállt a holtak közé, nem jöhet vissza onnan.

10. Nem térhet vissza otthonába, házát sem látja viszont soha.

11. Hát nem türtőztetem magam, elpanaszolom minden szenvedésem, kiöntöm lelkem keserűségét!

12. Tenger vagyok én, vagy tengeri szörny, hogy szüntelen szemmel tartasz, Istenem?

13. Ha arra gondolok: majd álmomban megnyugszom, s ágyamból reggel pihenten kelek,

14. Isten akkor is álmokkal rémít, látomásokkal rettent engem.

15. Jobb, ha megfojtasz! Lelkem inkább a halált kívánja, mint e szenvedést.

16. Utálom az életem, úgysem élhetek örökké, hagyj magamra engem! Mit sem ér az életem!

17. Istenem, micsoda az ember, hogy törődsz vele? Miért fontos neked?

18. Miért látogatod meg reggelente, miért vizsgálod minden pillanatban?

19. Miért nem veszed le rólam tekinteted? Egy pillanatra sem hagysz magamra?

20. Mit vétettem ellened, Istenem, ki minden embert szemmel tartasz? Miért lettem figyelmed céltáblája? Hiszen magamnak is terhére vagyok!

21. Miért nem bocsátod meg vétkemet? Miért nem nézed el bűneimet? Hiszen hamarosan a porba fekszem, s majd hiába keresnél, nem leszek!”