Logo
🔍

János 2 HUNK

« Kánai menyegző

1. És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;

2. És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe.

3. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.

4. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.

5. Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

6. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.

7. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.

8. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

9. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt,

10. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.

11. Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.

12. Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradának néhány napig,

13. Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.

14. És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:

15. És kötélből ostort csinálván, kiűzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;

16. És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.

17. Megemlékezének pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.

18. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?

19. Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.

20. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

21. Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.

22. Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

23. A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az ő nevében, látván az ő jeleit, a melyeket cselekszik vala.

24. Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy ő ismeré mindnyájokat,

25. És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta, mi volt az emberben.

»