Jónás 2 EFO

1. Jónás így imádkozott Istenéhez, az Örökkévalóhoz a hal gyomrában:

2. „Az Örökkévalóhoz kiáltottam szorult helyzetemben, és ő meghallgatott engem! A halál gyomrából kiáltottam hozzád, mégis meghallottad hangomat!

3. Mert a mélységbe hajítottál, a tenger közepébe dobtál, körülvett az áradat, összecsaptak hullámaid a fejem fölött, s örvényeid elborítottak.

4. Már azt gondoltam: bizony végleg eltaszítottál szemed elől! Vajon láthatom-e még valaha szent Templomodat?

5. Bezárult fölöttem a mély víz, elborít az ár, a torkomig ér, hínár szövődött fejemre,

6. a hegyek alapjáig süllyedtem, örökre bezárultak a föld reteszei mögöttem! Örökkévaló Isten, te mégis kiemelted lelkem a pusztulásból!

7. Mikor elcsüggedtem, rád emlékeztem, imádságom feljutott eléd, szent Templomodba.

8. Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, elhagyják az egyetlent, aki könyörülhet rajtuk!

9. De én hálával áldozom neked, Istenem, és fogadásaimat megadom! Bizony, az Örökkévalótól jön a szabadulás!”

10. Akkor szólt az Örökkévaló a halnak, az pedig kivetette Jónást a tenger partjára.