Logo
🔍

Józsué 10 EFO

« Izráel elfoglalja Kánaán déli részét

1. Adónícedek, Jeruzsálem királya meghallotta, hogy Józsué serege elfoglalta és teljesen elpusztította Aj városát, királyát pedig megölte, ahhoz hasonlóan, ahogy Jerikóval és annak királyával is bánt. Az is a tudomására jutott, hogy Gibeon lakói béke-szövetséget kötöttek Izráellel, és hogy Izráel népe között laknak.

2. Emiatt Adónícedek és népe nagyon megrémült, hiszen Gibeon erősebb volt, mint Aj, akárcsak egy királyi székhely, és lakói vitéz harcosok voltak.

3. Hebronban Hóhám volt a király, Jarmútban Pirám, Lákis városában Jáfia, Eglónban pedig Debír király uralkodott. Adónícedek ezt az üzenetet küldte ennek a négy királynak:

4. „Jöjjetek segítségemre, és támadjuk meg Gibeont együtt, mert a lakói szövetséget kötöttek Józsuéval és Izráel népével!”

5. Miután azok beleegyeztek, ez az öt király egyesítette erőit, és felvonultak Gibeon ellen. Körülvették a várost, és ostromolni kezdték.

6. Ekkor a gibeoniak üzenetet küldtek Józsuénak a Gilgál melletti táborba: „Kérünk, ne hagyd cserben szolgáidat! Siess a segítségünkre, és ments meg bennünket, mert az emóriak királyai, akik a hegyvidéken laknak, együttes erővel ránk támadtak!”

7 8. Józsué azonnal mozgósította egész seregét, majd elindultak a Gilgál melletti táborból, és egész éjjel meneteltek. Az Örökkévaló ezt mondta Józsuénak: „Ne félj tőlük, mert a kezedbe adtam őket! Közülük senki sem tud ellenállni neked.” Az éjjeli menetelés után a Józsué vezette sereg váratlanul rátört a Gibeon alatt táborozó emóriak seregére.

10. Az Örökkévaló pedig nagy zűrzavart és pánikot keltett az emóriak táborában, amikor az izráeliek megtámadták őket. Így Izráel serege nagy vereséget mért az emóriakra, akik közül rengetegen elestek, a többiek pedig futásnak eredtek a béthóróni hágó felé. Az izráeliek üldözték és vágták a menekülőket a hágón túl is egészen Azékáig és Makkédáig.

Józsué szavára megáll a Nap az égen

11. Amikor a menekülő emóriak már lefelé futottak a béthóróni lejtőn, az Örökkévaló hatalmas jégesőt támasztott, rájuk zúdította és pusztította őket egészen Azékáig. Többen haltak meg a jégeső csapása miatt, mint ahányat az izráeli harcosok levágtak.

12. Azon a napon, amelyen az Örökkévaló kiszolgáltatta az emóriak seregét Izráelnek, Józsué beszélt az Örökkévalóval. Egész Izráel szeme láttára ezt mondta Józsué: „Állj meg, Nap, Gibeon fölött! Hold, maradj veszteg az Ajjálón-völgy fölött!”

13. Megállt erre a Nap, vesztegelt a Hold is, míg Izráel egészen leverte ellenségeit. Meg van írva a Jásár könyvében is, hogy ekkor a Nap megállt az égen, és majdnem egy teljes napig nem haladt tovább az útján.

Az öt emóri király kivégzése

14. Ilyen nap nem volt azelőtt soha, és azóta sem fordult elő többé, hogy az Örökkévaló így meghallgatta volna egy ember szavát. Bizony, azon a napon maga az Örökkévaló harcolt Izráelért!

15. Azután Józsué egész Izráel seregével együtt visszatért a Gilgál melletti táborukba.

16. Az emóriak menekülő királyai mind az öten a Makkéda melletti barlangban rejtőztek el,

17. de fölfedezték őket, és jelentették Józsuénak: „Megtaláltuk az öt királyt egy barlangban, Makkéda mellett!”

18. Ő pedig parancsot adott, hogy zárják el a barlang bejáratát nagy kövekkel, és állítsanak őröket elé.

19. Csapatainak pedig megparancsolta: „Ne álljatok meg! Üldözzétek tovább az ellenséget, vágjátok el útjukat és ne engedjétek őket bemenekülni a városaikba! Most Istenünk, az Örökkévaló kezünkbe adta őket!”

20. Józsué és serege tovább üldözte és vágta az ellenséget, amíg szinte teljesen megsemmisítették őket. Csak nagyon kevesen tudtak bemenekülni előlük a fallal körülkerített városokba.

21. Ezután a sereg ismét összegyűlt Józsuéhoz, aki Makkéda mellett ütött tábort. Ezek után pedig senki sem mert szólni vagy tenni semmit Izráel ellen.

22. Ezután Józsué parancsot adott: „Nyissátok meg a barlang száját, és vezessék elém azt az öt királyt!”

23. Így is tettek, és kihozták Józsué elé Jeruzsálem, Hebron, Jarmút, Lákis és Eglón királyait.

24. Józsué ekkor odahívta egész hadseregét, és előttük ezt mondta a sereg vezéreinek: „Gyertek ide, és tegyétek lábatokat ezeknek a királyoknak nyakára!” A tisztek így is tettek,

25. s akkor Józsué így biztatta őket: „Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek, ne csüggedjetek, mert az Örökkévaló mindegyik ellenségeteket, akikkel harcoltok, így fogja lábatok alá vetni, mint ezeket!”

26. Ezután Józsué levágta és kivégezte a királyokat. A holttesteket fölakasztották egy-egy fára, és estig ott is hagyták.

27. Naplementekor Józsué parancsára levették a testeket, és abba a barlangba dobták, amelyben a királyok elrejtőztek. A barlang bejáratát nagy kövekkel torlaszolták el, amelyek mind a mai napig ott is vannak.

A déli városok elfoglalása

28. Józsué még ugyanazon a napon elfoglalta Makkéda városát. Annak királyát és lakosait kardélre hányta, senkit sem hagyott életben közülük. Úgy bánt Makkéda királyával is, mint Jerikó királyával.

29. Ezután Libna ellen vonult, és megostromolta.

30. Az Örökkévaló ezt a várost is királyával együtt Izráel kezébe adta. Izráel serege elfoglalta a várost, annak királyát és lakosait kardélre hányták, senkit sem hagytak életben. Úgy bántak Libna királyával is, mint Jerikó királyával.

31. Ezután Józsué seregével Libnából Lákis ellen vonult. Körülzárta, és megostromolta a várost.

32. Az Örökkévaló ezt is Izráel kezébe adta. Izráel serege a második napon elfoglalta a várost, és annak lakosait kardélre hányta: úgy bánt velük is, mint Libnával.

33. Hórám, Gézer királya felvonult seregével, hogy Lákist megsegítse, de Józsué és serege őket is legyőzte, senkit sem hagytak közülük életben.

34. Ezután Józsué Eglón ellen vonult, körülzárta, és megostromolta.

35. Még azon a napon elfoglalta a várost, és annak lakosait kardélre hányta. Senkit sem hagyott életben közülük: úgy bánt velük is, mint Lákissal.

36. Ezután Józsué Hebron ellen vonult Izráel egész seregével, és azt is megtámadta.

37. Elfoglalták a várost, és a környező településeket. Hebron királyát és a lakosokat kardélre hányták. Senkit sem hagytak életben. Úgy bántak velük is, mint Eglónnal: teljesen elpusztították a várost, összes lakóival együtt.

38. Ezután Józsué a seregével visszafordult, Debír ellen vonult, és azt is megostromolta.

39. Elfoglalta a várost, és a környező településeket. Debír királyát és a lakosokat kardélre hányta. Senkit sem hagyott életben közülük. Úgy bánt Debírrel és annak királyával, mint Hebronnal és annak királyával, valamint Libnával és annak királyával.

40. Így foglalta el Józsué az egész földet: a hegyvidéket, a délvidéket, a tengerparti síkságot és a kelet felé lejtő dombvidéket. Legyőzte a királyokat, a városok lakóit pedig kiirtotta. Senkit sem hagyott életben, Izráel Istene, az Örökkévaló parancsa szerint.

41. Kádés-Barneától Gázáig és Gósen földjétől Gibeonig minden területet elfoglalt.

42. Egyetlen hadjárattal győzte le az itt uralkodó királyokat, és elfoglalta országaik területét, mivel Izráel Istene, az Örökkévaló maga harcolt Izráelért.

43. Ezután Józsué egész seregével visszatért a Gilgál melletti táborukba.

»