Jeremiás siralmai 1 HUNB

1. Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett!

2. Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak.

3. A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a pogányok között, de nem talál nyugodt helyet. Üldözői mind utolérik nyomorúságában.

4. Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, neki csak keserűsége van!

5. Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt.

6. Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül mentek üldözőik előtt.

7. Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán.

8. Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Volt tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult.

9. Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, milyen fölfuvalkodott az ellenség!

10. Kinyújtotta kezét az ellenség Sion minden drága kincsére. Látnia kellett, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről azt parancsoltad: Nem mehetnek be gyülekezetedbe!

11. Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy föléledjenek. Nézd, Uram, és lásd meg, mennyire lenéznek minket!

12. Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított az Úr izzó haragja napján?!

13. A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót feszített ki lábaim elé, és hanyatt ejtett engem. Elhagyottá tett, beteggé naphosszat.

14. Számon tartotta vétkeimet, összefonódtak kezében, és nyakamra csavarodva megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott az Úr, akiknek nem tudok ellenállni.

15. Félredobta hőseimet mind mellőlem az Úr. Kitűzte azt a napot, melyen összetörte ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.

16. Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki engem föléleszthetne. Fiaim odalettek, oly erős az ellenség.

17. Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Az Úr rendelt elnyomókat mindenünnen Jákób ellen. Jeruzsálemre úgy tekintettek, mint egy tisztátalanra.

18. Igazságos az Úr, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek.

19. Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor ennivalót keresgéltek, hogy föléledjenek.

20. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, belsőm háborog, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál.

21. Hallották, hogy sóhajtozom, de nincs vigasztalóm. Minden ellenségem hallotta bajomat, és örvendezett, hogy így tettél, és elhoztad a napot, melyet kitűztél. Járjanak ők is úgy, mint én!

22. Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál sok vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!