Lukács 20 HUNB

1. Történt az egyik napon, hogy miközben a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,

2. és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?”

3. Ő pedig így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit; mondjátok meg nekem:

4. Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől?”

5. Ők pedig így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki?

6. Ha pedig azt mondjuk: emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.”

7. Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való.

8. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”

9. Azután ezt a példázatot mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.

10. És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el.

11. Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza.

12. Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.

13. Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.

14. De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!

15. És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura?

16. Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: „Szó sem lehet róla!”

17. Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: „Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő,

18. aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.”

19. A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

20. Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának.

21. Ezek megkérdezték tőle: „Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját.

22. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?”

23. Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:

24. „Mutassatok nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?” Ők ezt felelték: „A császáré.”

25. Ő pedig így válaszolt nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

26. Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.

27. Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle:

28. „Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.

29. Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül.

30. Ekkor a második vette el az asszonyt,

31. aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket.

32. Végül aztán meghalt az asszony is.

33. A feltámadáskor közülük vajon melyiknek lesz a felesége az asszony, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34. Jézus így válaszolt nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek,

35. de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek.

36. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és az Isten fiaivá lesznek, lévén a feltámadás fiai.

37. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta.

38. Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.”

39. Néhány írástudó ekkor így szólt: „Mester, jól mondtad.”

40. És nem mertek többé kérdezni tőle semmit.

41. Ő azonban megkérdezte tőlük: „Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus a Dávid Fia?

42. Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől,

43. amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet.

44. Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?”

45. Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz:

46. „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek díszes köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken; szeretik a főhelyeket a zsinagógákban és az asztalfőn ülni a lakomákon;

47. akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”