Logo
🔍

Márk 3 EFO

« (Mt 12:9–14; Lk 6:6–11)

1. Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is.

2. Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák.

3. Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

4. Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

5. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult.

Nagy sokaság gyülekezik Jézushoz

6. A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és azonnal tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy milyen úton-módon lehetne Jézust kivégeztetni.

7. Jézus ezután visszavonult tanítványaival a Galileai-tó mellé. Azonban nagy sokaság követte Galileából, Júdeából,

8. Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túli területekről, meg Tírusz és Szidón vidékéről, mert hallották, hogy milyen hatalmas dolgokat tett.

9. Mivel nagyon sokan összegyűltek, Jézus szólt a tanítványainak, hogy készítsenek elő a számára egy bárkát, hogy az emberek ne tolongjanak körülötte.

10. Ugyanis nagyon sok embert meggyógyított, ezért akik valamilyen betegségben szenvedtek, mind igyekeztek a közelébe férkőzni, hogy megérinthessék.

11. Voltak közöttük olyanok is, akikben gonosz szellemek laktak. Amikor meglátták Jézust, leborultak előtte, és azt kiabálták: „Te vagy az Isten Fia!”

(Mt 10:1–4; Lk 6:12–16)

12. Jézus azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ezt ne hirdessék.

13. Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá.

14. Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni,

15. és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére:

16. Simont, akit elnevezett Péternek,

17. Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akiknek a „Boanerges” nevet adta, amely azt jelenti: „mennydörgés fiai”,

18. Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust, Simont, a zélótát,

(Mt 12:22–32; Lk 11:14–23; 12:10)

19. és Júdás Iskáriótest, aki később elárulta őt.

20. Ezután Jézus bement egy házba. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai.

21. Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt híresztelték róla, hogy megbolondult.

22. A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Megszállott! A Sátán lakik benne, ezért tudja kiűzni a gonosz szellemeket. A saját fejedelmük által űzi ki őket!”

23. Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta meg nekik: „Ugyan hogy űzhetné ki a Sátán a saját szolgáit az emberekből?!

24. Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul.

25. Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak.

26. Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van.

27. Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házat!

28. Igazán mondom nektek: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot.

29. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az soha nem nyer bűnbocsánatot. Az ilyen ember örökre bűnös marad.”

(Mt 12:46–50; Lk 8:19–21)

30. Jézus ezt azért mondta, mert a törvénytanítók azzal vádolták, hogy gonosz szellem lakik benne.

31. Jézus anyja és a testvérei megérkeztek a házhoz, és megálltak odakint. Beküldtek valakit, hogy hívja ki Jézust.

32. A körülötte ülő emberek szóltak neki: „Édesanyád és a testvéreid#3:32 és a testvéreid Egyes kéziratokból ez hiányzik. odakint várnak rád.”

33. Jézus ezt felelte: „Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám, és kik a testvéreim?”

34. Végignézett a körülötte ülőkön, és rájuk mutatott: „Itt vannak a testvéreim és az anyám,

35. mert azok az igazi testvéreim és anyám, akik megteszik, amit Isten akar!”

»