Máté 20 EFO

1. „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe.

2. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

3. Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak.

4. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!«

5. Azok el is mentek. Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni.

6. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

7. »Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték. »Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

8. Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

9. Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott.

10. Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.

11. Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának:

12. »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13. Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám?

14. Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked.

15. Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

17. Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, útközben félrehívta a tizenkét tanítványt, és ezt mondta:

18. „Jól figyeljetek! Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Azok halálra fogják ítélni,

19. és átadják az idegeneknek, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítve kivégezzék — de három nappal később fel fog támadni.”

20. Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit.

21. „Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus. Az asszony így felelt: „Azt szeretném, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg ezt nekem!”

22. Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom?” „Igen, ki tudjuk inni” — felelték.

23. Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ülhet majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el, hanem Mennyei Atyám. Oda majd azok fognak kerülni, akiknek ő ezt a két helyet elkészítette.”

24. Amikor ezt a másik tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre.

25. De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken.

26. Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája!

27. Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája!

28. Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.”

29. Amint elhagyták Jerikó városát, nagy tömeg követte Jézust.

30. Az út szélén két vak ült, akik meghallották, hogy Jézus megy el mellettük, és kiáltozni kezdtek: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”

31. Az emberek rájuk szóltak, hogy maradjanak csendben, de ők annál jobban kiabáltak: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”

32. Jézus ekkor megállt, magához hívatta őket, és megkérdezte tőlük: „Mit kívántok? Mit tegyek veletek?”

33. Így feleltek: „Urunk! Nyisd meg a szemünket, hogy lássunk!”

34. Jézus megsajnálta őket, és megérintette a szemüket. Abban a pillanatban meggyógyult a szemük, és láttak. Azután követték Jézust.