Logo
🔍

Nehémiás 13 EFO

« Elkülönülés az idegen népektől

1. Történt, hogy a nép előtt felolvasták Mózes Könyvét, és azt találták benne, hogy sem Ammon, sem Moáb népe közül senki soha nem csatlakozhat Isten népének a közösségéhez — vagyis Izráelhez.

2. Ez a törvény azért rendelkezett így, mert az ammoniak és moábiak nem akartak élelmet és vizet adni Izráel népének. Sőt, felbérelték Bálámot, hogy átkozza meg Izráelt. Istenünk azonban Bálámot arra indította, hogy megáldja Izráelt.

Nehémiás helyreállítja a jó rendet

3. Amint a nép meghallotta ezt a törvényt, elhatározta, hogy engedelmeskedni fog. Ezért elkülönültek azoktól, akik az idegenek közül közéjük keveredtek.

4 5. Eljásib pap, aki a Templom raktárainak felügyelője volt, már korábban rokonságba került Tóbijjával, és átengedett neki egy kamrát a Templomban. Pedig korábban ott az Örökkévalónak felajánlott és áldozatra szánt gabonát, tömjént és a szent edényeket tartották, meg a lévitáknak, énekeseknek és a kapuőröknek szánt tizedeket — a gabonát, bort, olívaolajat —, és a papoknak szánt ajándékokat.

6. Amikor ezek történtek, én éppen nem voltam Jeruzsálemben. Ugyanis Artahsaszta babilóniai király uralkodásának 32. évében visszatértem a király szolgálatába. Egy idő múlva ismét szabadságot kértem a királytól,

7. és megint Jeruzsálembe utaztam. Mikor megérkeztem, csak akkor tudtam meg, hogy Eljásib milyen bűnt követett el, amikor Tóbijjának átadott egy kamrát az Isten Templomának raktáraiban.

8. Ezt igen rosszallottam, és elrendeltem, hogy abból a kamrából azonnal dobják ki Tóbijjá holmiját.

9. Azután a parancsomra megtisztították a kamrát, és ismét ott helyezték el a templomi edényeket, a gabonát és a tömjént.

10. Megtudtam azt is, hogy a szolgálatra beosztott léviták nem kapták meg az emberektől az őket megillető részt, ezért az énekesekkel együtt hazamentek a maguk földjét művelni.

11. Ezért kérdőre vontam a vezetőket, és leszidtam őket: „Miért nem viseltek gondot az Isten Templomára?!” Azután ismét összegyűjtöttem a lévitákat és visszaállítottam őket a templomi szolgálatba.

12. Ettől kezdve Júdea népe behozta a templomi raktárakba a gabona, a bor és az olívaolaj tizedét.

13. A raktárak felügyeletével megbíztam Selemjá papot, Cádók írástudót és Pedáját, a lévitát, segítségül pedig melléjük rendeltem Hánánt (aki Zakkúr fia, Mattanjá unokája volt) — mert őket megbízhatónak tartották. Az ő feladatuk volt az élelem kiosztása a szolgálatot végző rokonaik között.

14. Kérlek, Istenem, emlékezz meg rólam! Könyvedből ne törüld ki hűséges tetteimet, amelyeket Isten Templomáért és azokért vittem véghez, akik ott szolgálnak!

15. Akkoriban láttam Júdeában olyanokat, akik nem tartották meg a szombati nyugalom napját, hanem akkor is dolgoztak: szőlőt szüreteltek és mustot készítettek, betakarították a gabonát és a kévékkel megterhelték a szamarakat, és behozták a városba az áruikat: a bort, szőlőt, fügét és egyebeket, hogy szombaton eladják azokat. Figyelmeztettem tehát őket, hogy szombaton ne áruljanak élelmiszert sem.

16. Tíruszból is jöttek kereskedők, akik szombaton halat és mindenféle mást árultak Jeruzsálemben a júdaiaknak.

17. Ezért figyelmeztettem a júdai vezetőket: „Súlyos bűnt követtek el, amikor a szombat napját közönséges nappá teszitek!

18. Hiszen őseink is ugyanezt a bűnt követték el, azért hozta ránk és erre a városra Istenünk a sok bajt és veszedelmet. Ti pedig még inkább haragra ingerlitek Istent Izráel ellen azzal, hogy a szombatot közönséges hétköznappá alacsonyítjátok!”

19. Ezért megparancsoltam, hogy amikor a szombat előestéjén Jeruzsálem kapuira árnyék borul, a kapukat be kell zárni, és csak a szombat elmúltával szabad ismét kinyitni azokat. Néhány fegyveres szolgámat a kapukhoz állítottam, s meghagytam nekik, hogy a szombat ideje alatt ne engedjenek semmiféle terhet vagy árut a kapun átvinni.

20. Emiatt a kereskedők és az árusok kénytelenek voltak néhányszor a városon kívül tölteni az éjszakát.

21. Figyelmeztettem őket: „Ne merészeljetek többé a kapuk előtt tanyázni a szombat ideje alatt! Ha ez még egyszer előfordul, megbüntetlek benneteket!” Ezután a szombat idején nem jöttek többet.

Elválás az idegen asszonyoktól

22. A lévitáknak pedig megparancsoltam, hogy szenteljék meg magukat, és őrizzék a kapukat, hogy Jeruzsálemben mindenki tartsa meg a szombatot, mint Isten számára elkülönített ünnepet. Istenem, kérlek, emlékezz meg rólam, és arról, amit tettem! Légy hozzám kegyelmes, és mutasd meg irántam való szereteted!

23. Akkoriban észrevettem, hogy vannak Júdában olyan férfiak, akik idegenek közül vettek feleséget: Asdódból, Ammonból, illetve Moábból.

24. A gyermekeik közül sokan már nem is tudtak héberül, hanem valamelyik idegen nép nyelvén beszéltek.

25. Ezért határozottan megszidtam és keményen megfenyegettem ezeket a férfiakat. Némelyiket megvertem, és megtéptem. Azután megeskettem őket Istenre, hogy leányaikat idegenekhez nem adják férjhez, sem az idegenek közül nem vesznek feleséget sem maguknak, sem a fiaiknak.

26. „Nem ez volt-e a bűne Salamonnak, Izráel királyának is? Pedig messze földön nem volt hozzá hasonló nagy király, akit Isten annyira szeretett, és egész Izráel királyává tette! Mégis bűnbe vitték Salamont az idegen asszonyok.

27. Ti most mégis képesek vagytok ugyanazt a szörnyű bűnt újra elkövetni?! Idegen asszonyokat vettetek feleségül — s ezzel hűtlenek lettetek Istenünkhöz!”

28. Eljásib főpap egyik unokája, Jójádá fia is idegen asszonyt vett feleségül: a hóróni Szanballat leányát. Ezért ezt a férfit elkergettem.

29. Istenem, kérlek, emlékezz rá, hogy ezek a férfiak beszennyezték a papi rendet, megtörték a papokkal és a lévitákkal kötött szövetségedet!

30. Így különítettem el tehát őket minden idegen asszonytól. Meghatároztam a papok és a léviták feladatait, és mindenkit a maga helyére állítottam a szolgálatban.

31. Még arra is gondom volt, hogy az áldozatokhoz szükséges tűzifát és az első termést időben hozzák be a templomba. Istenem, kérlek, emlékezz rám kegyelmed szerint!