Nehémiás 4 EFO

1. Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett, és csúfolni kezdte a júdaiakat.

2. Rokonai és a samáriai sereg előtt azt kiabálta: „Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmúlag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni? Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égett köveket feltámaszthatják abból a romhalmazból?”

3. Ott állt mellette Tóbijjá, az ammoni tisztviselő is, aki még hozzátette: „Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől!”

4. Akkor én, Nehémiás, imádkoztam: „Istenünk, halld meg ellenségeink gúnyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalázkodásuk! Őket borítsa el a szégyen, amikor ellenségeik fogságba hajtják őket!

5. Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket! Hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a fal építőit gúnyolták.”

6. Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig.

7. Azonban ellenségeink — Szanballat, Tóbijjá, az arabok, az ammoniak és az asdódiak — bosszankodtak azon, hogy Jeruzsálem falait tovább építjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömjük.

8. Ezért összefogtak, és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését.

9. Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket.

10. A júdeaiak azt mondták: „A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni!”

11. Ellenségeink azt mondták: „Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket — és véget vetünk az egész építkezésnek!”

12. A Júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városukat védjék meg a fenyegető ellenségtől.

13. Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása: az alacsonyan fekvő részekre és a résekre. A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket dárdákkal és íjakkal.

14. Megszemléltem őket, és eléjük állva így biztattam a családfőket, a vezetőket, és az egész népet: „Ne féljetek ellenségeinktől! Ne rájuk gondoljatok, hanem az Örökkévalóra! Ő az igazán hatalmas és félelmetes! Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és otthonotokért!”

15. Így azután Isten meghiúsította ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek. Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését — mindenki a maga helyén.

16. De ettől a naptól kezdve szolgáim fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt: dárdával, pajzzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak Júda egész népe mögött, akik a falakat javították.

17. Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve, és úgy végezték a munkájukat.

18. A kardja mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt.

19. Ezért azt mondtam a vezetőknek, a családfőknek és az egész népnek: „Ez a munka igen nagy, és tágas területen folyik. Mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk.

20. De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürtjelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk!”

21. Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.

22. Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre is Jeruzsálemben, hogy éjjel őrködjenek, és nappal dolgozzanak a falakon.

23. Mi is állandóan fegyveresen jártunk: én és a rokonaim, a szolgáim, és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vetettük le, amíg mosakodtunk.