Logo
🔍

Nehémiás 7 EFO

«

1. Amikor teljesen felépült a fal, és a kapuk is a helyükre kerültek, szolgálatba állítottam a kapuőrzőket. Azután meghatároztam a templomi énekesek és a léviták szolgálatának rendjét.

2. Hanánit, a testvéremet, és Hananját a vár parancsnokát neveztem ki Jeruzsálem vezetőivé. Azért választottam Hanánit, mert hűséges és istenfélő volt, sokkal inkább, mint a többiek.

3. Azt mondtam nekik: „Reggel várjátok meg, amíg a nap melegen süt, csak azután nyissátok ki, napnyugta előtt pedig zárjátok be Jeruzsálem kapuit! A város lakosai közül jelöljetek ki őröket, akik a saját házuk közelében teljesítsenek a falon őrszolgálatot!”

4. Jeruzsálem nagy területen feküdt, de kevesen laktak benne, mert még csak néhány házat építettek újjá.

(Ezsd 2:1–70)

5. Isten ekkor azt a gondolatot adta nekem, hogy hívjam össze a vezetőket, az előkelő családfőket és az egész népet, hogy számoljuk meg és írjuk össze őket családonként. Ekkor megtaláltam egy korábban készített listát azokról, akik először tértek haza a száműzetésből. Ebben a következők voltak feljegyezve:

6. A Júdea tartományából származó száműzöttek közül a következők tértek haza. Őket, illetve elődeiket még Nebukadneccar, a Babilóniai Birodalom királya hurcoltatta száműzetésbe, Babilóniába. Most pedig visszatértek Jeruzsálembe és Júdea városaiba — minden család a maga eredeti lakóhelyére.

7. Ezek azok, akik Zerubbábellel együtt jöttek: Jésua, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná. Az Izráel népéhez tartozó hazatért férfiak száma, nemzetségeik szerint:

8. Parós leszármazottjai közül 2 172

9. Sefatja leszármazottjai közül 372

10. Árah leszármazottjai közül 652

11. Pahat-Moáb leszármazottjai közül, Jésua és Jóáb családjából 2 818

12. Élám leszármazottjai közül 1 254

13. Zattu leszármazottjai közül 845

14. Zakkaj leszármazottjai közül 760

15. Binnúj leszármazottjai közül 648

16. Bébaj leszármazottjai közül 628

17. Azgád leszármazottjai közül 2 322

18. Adónikám leszármazottjai közül 667

19. Bigvaj leszármazottjai közül 2 067

20. Ádin leszármazottjai közül 655

21. Átér leszármazottjai közül, Hizkijjá családjából 98

22. Hásum leszármazottjai közül 328

23. Bécaj leszármazottjai közül 324

24. Hárif leszármazottjai közül 112

25. Gibeon leszármazottjai közül 95

26. A fentieken kívül — eredeti lakóhelyük szerint — ennyien tértek vissza, csak a férfiakat számítva: Betlehemből és Netófából 188

27. Anatótból 128

28. Bét-Azmávetból 42

29. Kirját-Árimból, Kefirából és Beérótból összesen 743

30. Rámából és Gebából összesen 621

31. Mikmászból 122

32. Bételből és Ajból összesen 123

33. a másik Nebóból 52

34. a másik Elámból 1 254

35. Hárimból 320

36. Jerikóból 345

37. Lódból, Hádidból és Ónóból összesen 721

38. Szenáából 3 930

39. A papok közül ezek tértek vissza: Jedajá leszármazottjai, Jésua családjából 973

40. Immér leszármazottjai 1 052

41. Pashúr leszármazottjai 1 247

42. Hárim leszármazottjai 1 017

43. A léviták közül: Jésua leszármazottjai Kadmiél és Hódavjá családjából 74

44. Az énekesek közül: Aszáf leszármazottjai 148

45. A Templom kapuőrségéhez tartozók közül: Sallúm, Átér, Talmón, Akkúb, Hatíta és Sóbaj leszármazottjai 138

46. A templomszolgák csoportjából a következők tértek vissza: a Cíhá, Haszufá, Tabbáót,

47. Kérósz, Szíá, Pádón,

48. Lebáná, Hagábá, Samlaj,

49. Hánán, Giddél, Gahar,

50. Reája, Recín, Nekódá,

51. Gazzám, Uzza, Pászéah,

52. Bészaj, Meúnim, Nefisszim,

53. Bakbúk, Hakúfá, Harhúr,

54. Baclít, Mehídá, Harsá,

55. Barkósz, Sziszerá, Temah,

56. Necíah és Hatífá családjába tartozó leszármazottak.

57. Ezek tértek vissza Salamon király szolgáinak leszármazottjai közül: Szótaj, Szóferet, Peridá,

58. Jaalá, Darkón, Giddél,

59. Sefatjá, Hattíl, Pókeret-Haccebáim és Ámón családjába tartozó leszármazottak.

60. A templomszolgáknak és Salamon szolgáinak a leszármazottjai közül összesen 392 férfi tért haza.

61. Akik feljöttek Babilóniából, azok között voltak olyanok is, akik nem tudták biztosan, hogy melyik nemzetségből származnak, ezért bizonytalan volt, hogy valóban Izráel népéhez tartoznak-e, vagy sem. A következő városokból jöttek: Tél-Melah, Tél-Harsa, Kérub, Addán és Immér.

62. Ők Delájá, Tóbijjá és Nekódá leszármazottjai voltak, összesen 642 férfi.

63. A papok között is voltak bizonytalan származásúak: Hobajjá, Hakkóc és Barzillaj leszármazottjai. Az utóbbiak őse a gileádi Barzillaj egyik leányát vette feleségül, ezért a felesége családjához tartozónak számított.

64. Ezek keresték a családjuk nevét a papok névjegyzékében, de nem találták. Emiatt — átmenetileg — nem szolgálhattak a papok között.

65. A kormányzó úgy határozott, hogy ők mindaddig nem ehetnek a papok számára fenntartott szent ételekből, ameddig a főpap szolgálatba nem lép — s akkor majd ő dönti el a származásuk ügyét az Úrím és Tummím segítségével.

66. Az egész közösségben, amely Babilóniából hazatért, összesen 42 360 férfi volt.

67. Ezen fölül 7 337 férfi és női rabszolgájuk, és 245 férfi és női énekes is velük jött.

68 . Ami az állataikat illeti, 736 lovat, 245 öszvért, 435 tevét és 6 720 szamarat hoztak magukkal.

70. A családfők közül egyesek ajándékot adtak az újjáépítés költségeinek fedezésére. A királyi helytartó egymaga 1 000 aranydrahmát adott, meg 50 edényt és 530 papi ruhát.

71. A családfők összesen 20 000 aranydrahmát és 2 000 mina ezüstöt adtak.

72. A nép többi része pedig összesen 20 000 aranydrahmát, 2 000 mina ezüstöt és 67 papi ruhát adott.

73. A papok, a léviták, a templomi kapuőrség tagjai, a templomi énekesek, a templomszolgák és a nép többi része is mind a saját eredeti városukban telepedtek le. A hetedik hónap elejére már mindenki a maga városában lakott.

»