Zsoltárok 39 EFO

1. Azt mondtam magamban: „Vigyázok ajkamra, hogy ne vétkezzek szavaimmal, megfékezem nyelvem, amíg a gonoszok között járok.”

2. Elnémultam, hallgattam, se jót, se rosszat nem mondtam, de ez sem hozott nyugalmat.

3. Szívem felizzott, kitört belőlem a panasz, hozzád kiáltottam égő szavakkal:

4. „Örökkévaló, kérlek, mondd meg, mi lesz velem, hadd tudjam meg napjaim számát, hadd lássam, milyen mulandó vagyok!

5. Arasznyivá tetted életemet, az én időm semmiség szemedben. Bizony, az ember élete szétfoszló lehelet!” Szela

6. Tűnő árnyék az ember! Lót-fut, töri magát, de minek? Gyűjtögeti vagyonát, s nem tudja, ki veszi hasznát utána.

7. Most hát miben reménykedjek, Uram, mit várhatok? Bizony, én csak benned bízom, benned reménykedem!

8. Szabadíts meg minden bűnömtől! Ne engedd, hogy öntelt ostobák gúnyoljanak!

9. Jobb lett volna hallgatnom, szót sem szólnom; jobb, ha te cselekszel, Uram!

10. Kérlek, vedd le rólam büntetésedet, hogy el ne pusztíts kezed csapásaival!

11. Mikor bűne miatt bünteted az embert, hogy a jó útra tanítsd, minden szépsége szétfoszlik, mint molyrágta ruha. Bizony, mind olyanok vagyunk mint a tűnő lehelet! Szela

12. Hallgasd meg, Örökkévaló, imádságomat! Kérlek, hallgasd meg kiáltásomat! Ne maradj néma, könnyeim láttán, mert hontalan menekült vagyok, átutazó idegen, mint minden ősöm!

13. Örökkévaló, ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt meghalok, és nem leszek többé!