Zsoltárok 77 HUNK

1. Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

2. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

3. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

4. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

5. Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

6. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

7. Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

8. Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

9. Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

10. Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.

11. És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

12. Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

13. És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

14. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

15. Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

16. Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

17. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

18. A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

19. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

20. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

21. Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.