Logo
🔍

Jelenések 14 EFO

« A Bárány és követői a Sion-hegyen

1. Ezután ismét láttam: a Bárány állt a Sion-hegyen, és vele együtt az a száznegyvennégyezer ember, akik a Bárány nevét és a Bárány Atyjának nevét viselték a homlokukon.

2. Azután hangot hallottam a Mennyből, amely nagy vízesés dübörgő hangjához, vagy hatalmas mennydörgéshez hasonlított. Úgy hangzott, mint mikor sok hárfán egyszerre játszanak.

3. Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy mennyei élőlény és a mennyei vezetők előtt. Ezt az éneket senki más nem énekelhette, csak az a száznegyvennégyezer, akiket a Földről, az emberek közül váltottak meg.

4. Ők nem követtek el semmi olyat, amivel tisztátalanná tették volna magukat az asszonyokkal, mert szüzek. Ők azok, akik követik a Bárányt, akárhová is megy. Az emberek közül váltották meg őket, hogy a legelsők legyenek, akiket Isten és a Bárány számára kiválogattak.

A három angyal

5. Beszédükben nem találtak hazugságot, és feddhetetlenek.

6. Ekkor ismét láttam: magasan az égen egy angyal repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a Föld lakóinak — minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.

7. Erős hangon ezt kiáltotta: „Istent tiszteljétek és féljétek! Őt dicsőítsétek, mert ítéletének órája elérkezett! Imádjátok azt, aki a Mennyet, a Földet, a tengert és a vízforrásokat teremtette!”

8. Ezután egy másik angyal jött, aki kihirdette: „Elpusztult! Elpusztult Babilon, a nagy város, amely minden népet megitatott paráznasága részegítő borával!”

9. Majd egy harmadik angyal jött utánuk, és nagy hangon ezt kiáltotta: „Aki a Szörnyeteget vagy annak bálványszobrát imádja, és annak jelét engedi a homlokára vagy a kezére tenni,

10. az is inni fog Isten haragjának borából, amelynek erejét nem enyhíti semmi! Ott gyűlik az Isten harag-poharában. Aki ebből iszik, azt tűz és égő kén fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány szeme láttára.

11. Sem éjjel, sem nappal nem lesz nyugtuk azoknak, akik a Szörnyeteget és annak bálványszobrát imádják, vagy magukon viselik a Szörnyeteg nevének jelét. Kínlódásuk füstje örökké felszáll.

12. Itt van szüksége az állhatatos kitartásra és türelemre Isten népének — azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.”

Aratás és szüret a Földön

13. Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak, akik az Úrban halnak meg.” „Igen — mondja a Szent Szellem —, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.”

14. Azután ismét láttam: egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az Emberfiához. A fején aranykoszorút viselt, a kezében pedig éles sarlót tartott.

15. A templomból kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat, és kezdd el az aratást, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!”

16. Ekkor az, aki a felhőn ült, megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, és learatta a termést.

17. Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében.

18. Az oltártól pedig előlépett egy másik angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd a sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!”

19. Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőtaposó kádjába.

20. A városon kívül taposták meg a szőlőt, amelyből annyi vér ömlött ki, hogy az áradat a lovak zablájáig ért, és 1 600 stádium távolságban mindent elöntött.

»