Logo
🔍

Jelenések 4 EFO

« Isten trónja a Mennyben

1. Ezek után láttam: egy ajtó nyílt ki a Mennyben, éppen előttem. Hallottam ugyanazt a hangot, amelyet korábban. Olyan volt, mint a trombitaszó, és azt mondta nekem: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezek után kell megtörténniük!”

2. Ekkor azonnal magával ragadott a Szent Szellem. A Mennyben voltam egy királyi trón előtt. A trónon valaki ült,

3. aki úgy ragyogott, mint a gyémánt és a rubin fénye.

4. A trónt smaragdfényű szivárvány vette körül. Körülötte huszonnégy másik trónt láttam, rajtuk huszonnégy mennyei vezető ült fehér ruhában, fejükön aranykoszorúval.

5. A középen álló trónból villámok csaptak ki, mennydörgések és más hangok is hallatszottak. A trón előtt hét láng lobogott: Isten hét Szelleme.

6. A trón előtti tér kristálytiszta üvegtengerhez hasonlított. A trón belsejében és oldalainál négy mennyei élőlényt láttam, akiknek a testén körös-körül sok szem volt.

7. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második bikához, a harmadiknak emberi arca volt, a negyedik pedig olyan volt, mint a repülő sas.

8. Mindegyiknek hat-hat szárnya volt, és ezeket is kívül-belül mindenütt szemek borították. Éjjel-nappal szüntelenül ezt kiáltották: „Szent, szent, szent az Úr, a Mindenható, aki volt, aki van, és aki el fog jönni!”

9. Amikor ezek a mennyei élőlények dicséretet, tiszteletet és hálát adnak annak, aki a trónon ül, aki örökké él,

10. a huszonnégy mennyei vezető leborul a trónon ülő előtt, és imádja az Örökké Élőt. Koronájukat a trón elé teszik, és azt mondják:

11. „Urunk, Istenünk, méltó vagy rá, hogy tiéd legyen minden dicsőség, tisztelet és erő, mert te teremtettél mindent, és mindent akaratod hozott létre!”

»